Győzött a Gyirmót

Illusztrációt: gyirmotfc.hu
Győr+
2019.10.06. 20:06

Egy gólos győzelmet aratott a Gyirmót a Tiszakécske ellen, a gólt Nagy Patrik szerezte, büntetőből.

A Gyirmót 44. percben szerezte meg a vezetést, amikor Présinger bal oldali beadása után Ludánszki lerántotta a tizenhatoson belül Szarkát, a játékvezető pedig büntetőt ítélt. A 11-est Nagy Patrik higgadtan, a balra mozduló kapus mellett a kapu jobb oldalába lőtte, így a félidőre a Gyirmót mehetett nyugodtabban.

A második játékrészben a legnagyobb helyzet a 83. percben adódott, amikor Szabó Lukas fejelt a kapura, de a Tiszakécske kapusa bravúrral védeni tudott.

A hosszabbításban a vendégektől Ludánszki megkapta a második sárga lapját, így a piros is villant a szabálytalankodó játékosnak.

A Gyirmótnak végül sikerült itthon tartani a három pontot, a tabellán pedig a 6. helyen maradtak.

Összeállítások:

GYIRMÓT FC GYŐR: Rusák – Krebsz, Hudák, Lipták, Présinger – Tóth B. (82.p. Vogyicska), Vass Á., Nagy P. (90+2.p. Lázár P.) – Májer, Szarka, Heffler (78.p. Szabó L.) Vezetőedző: Csertői Aurél

DUNA ASZFALT TLC: Varga Á. – Oláh, Nyilas (79.p. Kovács D.), Tölgyesi (73.p. Puskás Z.), Kirchner (82.p. Zádori), Kardos, Ludánszki, Kocsis, Sváb, Szuhodovszki, Durso Vezetőedző: Simon Antal

Gólszerzők: 44.p. Nagy P.
Sárga lapok: 88.p. Szarka ill. 44.p. Ludánszki, 76.p. Kocsis G.
Piros lapok: 90+2.p. Ludánszki

Kapcsolódó témák: #Gyirmót FC | #Helyi sport | #labdarúgás |