Motiváltak és sikerre éhesek

Három kulcsjátékossal hosszabbítottak

Fotó: O. Jakócs Péter
Győr+
2019.09.17. 16:29

Rendkívüli sajtótájékoztatón jelentette be a klub, hogy három sztárjátékosa, Stine Oftedal, Kari Brattset és Anne-Mette Hansen meghosszabbította szerződését a zöld fehéreknél.

A Győri Audi ETO KC elnöke, dr. Bartha Csaba elmondta, nagyon nehéz szezon előtt áll a csapat, azért is tartották fontosnak, hogy a három kulcsjátékos minél előbb meghosszabbítsa szerződését.

„Oftedal és Brattset egyaránt még két évet írt alá, míg Hansen 2+1 évvel hosszabbította meg a szerződését. Nagyon fontos volt számunkra, hogy ezek a kiváló, világszínvonalat képviselő játékosok továbbra is a klubbot erősíthessék. Itt ragadnám meg az alkalmat, hogy köszönetet mondjak Borkai Zsolt polgármesternek, mert az a segítség, amit a várostól kaptunk, felbecsülhetetlen értékű. Nem volt még olyan kérésünk a város felé, amelyet ne tudtunk volna közösen megoldani. Ezeket a mutatott játékunkkal és eredményeinkkel szeretnénk viszonozni” – zárta a klubelnök.

Stine Oftedal és az aláírást jelképező mez

Borkai Zsolt polgármesterről köztudott, hogy nem csak mint vezető, hanem mint sportszerető győri lakos is szurkol a zöld-fehér lányoknak, az Arénában rendszeres vendég.

„Öt évvel ezelőtt megépült az Audi Aréna Győr, ami hatalmas mérföldkő volt” – kezdte a polgármester. „ A lányok ebben az épületben a megfelelő körülmények között készülhetnek s vívhatják meg a mérkőzéseiket. Ez is kellett ahhoz, hogy az ETO már évek óta Európa trónján legyen, s eredményeikkel a város hírnevét is öregbítsék. A városnak mindig célja a sportot támogatni, az Audi ETO-nál pedig példás munka folyik. Fontos, hogy olyan klasszis játékosok legyenek a pályán, mint ez a három világsztár, akivel most szerződést hosszabbított az ETO” – zárta a polgármester, megköszönve a szponzorok együttműködését is.

„Nagyon szeretek Győrben élni és játszani” – mondta Stine Oftedal a bejelentést követően. „Nem volt nehéz megegyeznünk most sem, a klub, a szurkolók, a város mind-mind olyan élményt és motivációt jelentenek, ami miatt elmondhatatlanul boldog vagyok, hogy hosszabbíthattam.”

Borkai Zsolt polgármester és Bartha Csaba klubelnök között a három világklasszis győri játékos

Kari Brattset a nyáron férjhez ment, most pedig a Győrnek is újabb hűséget fogadott.

„Egy éve érkeztem a klubhoz, a még élő szerződésem meghosszabbítása nem volt kérdés, nagyon szeretek itt élni és itt játszani. A legprofibb klubról van szó, amellyel eddig találkoztam, minden adott ahhoz, hogy csak a kézilabdára koncentrálhassak. Az első évemben mindent megnyertem, de az étvágy az megmaradt, idén is szeretnék mindent megnyerni az ETO-val.”


Anne-Mette Hansen két szezont már eltöltött Győrben, a mostani évad végén járt volna le a szerződése. „Nagyon jól esett, hogy ennyire fontos vagyok a klubnak, s reméltem hogy nem csak én vagyok elégedett az elvégzett munkával, hanem a klub is elégedett velem. Rettentő büszke vagyok, hogy itt játszhatok, s ahogy a többiek is elmondták: nagyon jó csapatunk van, s könnyű volt meghozni a hosszabbításról szóló döntést. Szeretem a várost, a csapattársaimat és a szurkolókat is!” – zárta a mosolygós világklasszis.  

Szerző: Havassy Anna Katalin
TV-s szerkesztő: Nagy Roland
Fotó: O. Jakócs Péter

Kapcsolódó témák: #Győr+ TV | #Győri Audi ETO KC | #Helyi sport | #kézilabda |