Könnyű csoportokban a magyarok

Fotó: Magyar Vízilabda Szövetség
MTI
2019.10.22. 20:44

A magyar férfi és női válogatott is könnyű csoportba került a január 12. és 26. között sorra kerülő budapesti olimpiai kvalifikációs vízilabda Európa-bajnokságon.

Vári Attila, a Magyar Vízilabda Szövetség elnöke a keddi sorsolás előtti köszöntőjében hangsúlyozta, hogy a kontinensviadal különleges helyet foglal el a magyarok szívében, és ötödik alkalommal bizonyíthatják be házigazdaként elkötelezettségüket a sportág iránt. Ahogy fogalmazott, a világ egyik legszebb uszodájában, a Duna Arénában felejthetetlen környezetben felejthetetlen csatákat láthatnak majd a nézők.

A fővárosi sorsoláson a női tornánál a világ- és Európa-bajnok Drávucz Rita és Valkai Ágnes, a férfinál az olimpiai bajnok Madaras Norbert és Molnár Tamás segédkezett.

A Märcz Tamás által irányított férficsapat a második kalapból várta a ceremóniát, és a legjobb négy kiemelt közül a vb-ezüstérmes spanyolokat kapta. Velük legutóbb a kvangdzsui világbajnokságon mérkőzött meg a gárda, amely a csoportkörben sima 13-11-es győzelmet aratott. Rajtuk kívül a máltai és a török válogatott lesz az ellenfél. A férfiak a törökök ellen kezdik a csoportkört.

“Egy nagyon hasonló csoport alakult ki, mint a világbajnokságon, ahol ott voltak a spanyolok, akik évről évre egyre jobbak, még ha le is győztük őket ott. Egyértelmű, hogy a magyar és a spanyol csapatnak kell eldöntenie a csoportelsőséget, amely az egyiknek segítheti a további útját” – mondta a szakember, akit külön motivál a hazai pálya, miután a 2017-es budapesti vb-n, illetve a Duna Arénában rendezett világligán is “csak” a második lett együttese. Hozzátette, a játékosok számára nemcsak az olimpiai kvalifikáció, hanem a végső siker is motivációt jelenthet, hiszen a keretben nincsenek Európa-bajnokok.

Bíró Attila női együttese ugyancsak a második kalapban szerepelt, és a legmagasabban jegyzett csapatok közül elkerülte a címvédő hollandokat, valamint a vb-ezüstérmes spanyolokat is, így a görögökkel és az oroszokkal, valamint három, a selejtezőből érkező együttessel került össze. A nők a horvát-portugál selejtezős párharc továbbjutójával kezdenek majd a Duna Arénában. A kvalifikáció második mérkőzéseit szombaton rendezik. 

A férfiak 16 csapatos mezőnye négy négyes csoportban kezdi szereplését, a kvartettek első helyezettjei automatikusan a negyeddöntőbe jutnak, míg a másodikok és a harmadikok játszanak a nyolc közé kerülésért. A nőknél 12 csapat küzd a trófeáért, a résztvevők két hatos csoportban kezdenek, innen az első négy-négy helyezett jut a negyeddöntőbe.

A tornán mindkét nemnél egy-egy olimpiai kvótát osztanak ki, a férfiak mezőnyében világliga-győzelmével a címvédő szerb, valamint a világbajnok olasz és az ezüstérmes spanyol csapat már biztos ötkarikás induló, így adott esetben ez a három csapat még a magyarok előtt végezhet.

A nőknél az európai élvonalból még csak a vb-ezüstérmes spanyoloknak van tokiói kvótája.

A férfi torna csoportjai:
    A csoport:
Horvátország, Montenegró, Szlovákia, Németország
    B csoport:
Szerbia, Oroszország, Románia, Hollandia
    C csoport:
Spanyolország, MAGYARORSZÁG, Törökország, Málta
    D csoport:
Olaszország, Görögország, Georgia, Franciaország

 A női torna csoportjai:
    A csoport:
Görögország, MAGYARORSZÁG, Oroszország, Portugália/Horvátország, Csehország/Szerbia, Szlovákia/Törökország
    B csoport:
Hollandia, Spanyolország, Olaszország, Izrael/Svájc, Franciaország/Ukrajna, Románia/Németország

Kapcsolódó témák: #vízilabda |