Tarol a Downton Abbey

MTI
2019.09.22. 19:27

A Downtown Abbey című film uralta a hét végén az észak-amerikai kasszasikerlistát, 31 millió dolláros jegybevételével magasan megelőzte az Ad Astra és a Rambo V - Utolsó vér című filmeket.

A népszerű brit televíziós sorozat játékfilmes feldolgozása minden várakozást felülmúlt nyitó hétvégi bevételével az észak-amerikai mozikban, a 31 millió dolláros jegybevétel a Focus Features stúdió számára nyitó hétvégi rekordot is jelentett.

A nézők érdeklődése azt is jelentette, hogy a film messze maga mögé utasította a jegyeladási listán a hétvége két másik várva várt új filmjét, a Brad Pritt főszereplésével készült Ad Astra című űrhajós drámát és Silvester Stallone Rambo-filmjeinek ötödik darabját a Ramb V – Az utolsó vért.

A nemzetközi filmpiacon az angol filmdráma eddig 41 millió dollárt forgalmazott.

A filmet a sorozat alkotója, Julian Fellowes írta, és Michael Engler rendezte. A filmvásznon a sorozat eredeti szereplőit Hugh Bonneville-t, Elizabeth McGovernt, Michelle Dockeryt és Maggie Smitht láthatjuk viszont.

“A nézők egyértelműen készen álltak arra, hogy visszatérjenek Downtownba és meglátogassák Crawleyékat és minden jól ismert szereplőt a földszinten és az emelten” – mondta Lisa Bunnell, a Focus Features forgalmazásért felelős igazgatója.

Brad Pitt új filmje, az Ad Astra az előrejelzéseknél egy kicsit jobban, 19,2 millió dollár jegybevétellel nyitott. A James Gray rendezte drámának azonban nagyot kell még menetelnie ahhoz, hogy hozza 80 millió dolláros költségvetését.

Az 55 éves amerikai színész a sci-fiben Roy McBride űrhajóst alakítja, aki a világűrbe indul, hogy megkeresse szintén űrhajós apját (Tommy Lee Jones), aki több mint egy évtizede eltűnt egy Neptunuszt kutató misszióban. A férfit sokáig halottnak hitték, de később egy úgy vélik, hogy Clifford McBride még él, és egy távoli bolygón bujkál, sőt potenciális veszélyt jelent az egész univerzumra.

https://www.youtube.com/watch?v=mkrpST2ERLU

Roy McBride utazása egy önismereti úttá válik. “Ez a film jelentette a legnagyobb kihívást, amelyen valaha is dolgoztam, mivel a James (Gray) által elképzelt történet igen árnyalt” – nyilatkozta a velencei filmfesztiválon szeptember elején tartott filmbemutatón Pitt, aki egyben a film producere is.

Silvester Stallone filmje alig maradt le az Ad Astrától, a kasszasikerlista harmadik helyére került 19,015 millió dollár jegybevétellel. Az Adrian Grunberg rendezte filmnek Stallone volt az egyik forgatókönyvírója.

Kapcsolódó témák: #napi érdekes |