![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2020/04/Kokas-Évi.jpg)
KarantÉN címmel új sorozatot indítottunk: ismert és inspiráló, városunkhoz kötődő embereket kértünk meg, írjanak olvasónknak. A napló jellegű bejegyzéseikben beengednek minket a nappalijukba, a kertjükbe, esetenként pedig még a háló- és fürdőszobájukba is, hogy mindannyian lássuk, ők mit kezdenek a koronavírus-járvány miatt kialakult helyzettel. Természetesen a Generációk Házának igazgatója, Kokas Éva sem tétlenkedik.
Hogy mit lehet kihozni egy karanténos lakásfogságból, hogy lehet lelassulni, hasznosan tölteni minden percet, megmondani nagyon nehéz. Szerencsés vagyok, a munkám az életem. A Generációk Háza a programok, a kapcsolatok, az élmények tárháza, az unalom ismeretlen fogalom.
Túl sok a bizonytalanság körülöttünk, rengeteg gondolat forog a fejemben, mi lesz, mi lehet, meddig tarthat. Jó, hogy ennek a csodálatos háznak az ajtaját, amit 33 éve naponta kinyitok, most is megtehetem, és minden nap van egy-két kolléga, akiknek a jelenléte, a beszélgetéseink, reményt jelentenek a jövőre nézve. Ötletelünk, dolgozunk, hogy folyamatos, hasznos online tartalommal tudjunk jelentkezni.
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2020/04/kokas_eva3-700x525.jpg)
Nagyon lehangoló az „üres” ház. Ott, ahol 73 csoport működik, él, zajong, jön-megy, pici babáktól a nyugdíjasokig, ott most a némaság fogad minden szegletben. Most a munka is lehangoló, 420 gyereknek kell visszautalni a raklapos építőtáborunkba befizetett részvételi díjat, amely tábor a gyerekek számára a nyári szünidő egyik fénypontja lehetett volna.
Aztán, ha már a városban vagyok, én intézem a család, a barátok bevásárlásait, gyógyszer beszerzéseit. Ezeket kiosztom, aztán irány a 2. emeleti lakás. Amiért ilyen sokat mozgok a városban – természetesen a kötelező védőfelszerelésekkel ellátva, szájmaszk, kesztyű – minden reggel, este lázat mérek, két lázmérővel. Először a gyors mérővel, ami általában a 35 fokot sem éri el. Ezt persze nem hiszem el, gondolom, biztosan elromlott, akkor jön a hagyományos, a 10 perces lázmérő. Miután ez sem mutat egy fokkal sem többet, megnyugszom, és próbálok az otthoni teendőimre gondolni. Többet takarítani a 45 négyzetméteren már nem lehet. Már átültettem a virágaimat, az erkélyen nevelt borostyánjaimat visszavágtam, szétültettem az aloe verákat. Zöld övezet rendben!
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2020/04/kokas_eva5-700x480.jpg)
Jöhet a konyha. Családom, barátaim örülnek, sok finom ételt, sütit sütök, aztán beindul a szétosztás, a csere-bere, autóba beadott, autóból kiadott finomságok sokasága. És a könyörgés, hogy ne küldjetek többet… Próbálok a megengedett lehetőségekkel élni, bicajozni, gyalogolni, amerre lehet, de ez még kevés, be kell iktatni más mozgásformát is, amit a kis lakás megenged. De ez még csak terv, magamat ismerve, az is marad.
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2020/04/kokas_eva2.jpg)
Szerencsésnek mondhatom magam, szuper hobbikkal rendelkezem. Hosszú évek óta gyöngyékszereket készítek, már többször volt lehetőségem kiállításokon is megmutatni ezeket. És ami ehhez a leginkább kell a gyönyörű gyöngyökön kívül, az az idő, ami aztán most bőven van. Bele is húztam rendesen, olyannyira, hogy a jobb karomat a tű, illetve a horgolótű folyamatos, 4-6-8 órás monoton mozdulatait követve, alig tudom felemelni. Kikapcsolódásképpen scrapbookozom, ami egy új szerelem, az emlékek megőrzését jelenti. Különböző albumokat készítek tele fotókkal a közös élményekről. Mindig van közelgő születésnap vagy bármi alkalom, amelyekről személyes, saját magam által készített ajándékokkal szeretek megemlékezni.
Sajnos nem tudjuk, hol van a vége. Így, újra elkezdek itthon takarítani, átpakolni, átültetni, sütni, főzni, enni, kicsit mozogni, olvasni, filmet nézni, gyöngyözni, scrapbookozni…
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2020/04/kokas_eva4.jpg)
További KarantÉN történetek:
Egyetlen dolog a miénk: a jelen – Sárai-Szabó Kelemen írása,
A karantén akárhányadik napja – Jakabos Zsuzsanna otthon töltött napjai,
Sorozatfüggők önkéntes karanténban – Balla Richárd naplózza az elvégzett teendőket,
Húsz fekvő minden Győrfi Pál-videó után – Egy személyi edző a négy fal között,
Bábművész a korona idején – Kocsis Rozi előre „szalad” ,
Együtt, egymásra vigyázva várnak – Hiányzik a munka a 86 éves Bede-Fazekas Csabának,
Szarka Zsófinak döntenie kellett: megy vagy marad – Új főzőműsor, saját készítésű pékáru, sajt és felvágott,
Nem szabad sajnálni az energiát az inspirálódásra – Blogol, vlogol, mesét olvas Markó-Valentyik Anna,
Élő színház a karanténban – Nagy Balázs nem hagy egyedül
A maszktól párásodó szemüveg – dr. Horváth Sándor Domonkos is beszámolt egy napjáról.