KarantÉN címmel új sorozatot indítottunk: ismert és inspiráló, városunkhoz kötődő embereket kértünk meg, írjanak olvasónknak. A napló jellegű bejegyzéseikben beengednek minket a nappalijukba, a kertjükbe, esetenként pedig még a háló- és fürdőszobájukba is, hogy mindannyian lássuk, ők mit kezdenek a koronavírus-járvány miatt kialakult helyzettel. A tánc világnapján Dukai Gábor, a BRONSIS Tánciskola művészeti vezetője következik.
Kaptam egy lehetőséget, hogy szólaljak meg én is ebben a furcsa helyzetben. Hangsúlyozták, ha lehet, legyen pozitív a kicsengése. Elmosolyodtam ekkor. Egy táncos, művész, sportoló hogyan máshogy állhatna ehhez az egész felforduláshoz? Igen, jól olvastad, ennek tartom magam és minden társamat. A tánc számomra művészet és sport egyaránt, ennek a kettőse.
Művészet, mivel alkotói tevékenység bizonyos esztétikai elvek, például a szépség mentén. A művészek pedig a történelem során már számtalanszor bizonyították, hogy nem lehet csak úgy elvenni a „hangjukat”.
A tánc – úgy gondolom – emellett sport is, ami a testi-lelki erőt és képességeket harmonikusan fejleszti. Majd pont egy sportoló nem száll versenybe egy vírussal és küzd továbbra is a céljaiért? Most, amikor a testi-lelki erőnkre a legnagyobb szükség van?
Több mint egy hónapja már, hogy bezártuk tánciskolánk kapuját. Eltűnt a gyermekzsivaj, az öltözői lányos csacsogás hangja, a teremből kihallatszódó zene ereje, a bepárásodó tükör és a munka „szaga”. Nincsenek büszke szülők, akik óvóan figyelik gyermekük első táncos lépéseit és fejlődésének minden egyes szakaszát. Csend van. Néma csend a táncteremben, de mintha valahonnan mégis zenét és kacajt hallani…
És igen, most már jól hallható, a tánc hangja a szobákból, nappalikból, a négy fal közül érkeznek. A lehető leggyorsabban reagálva álltunk át az online rendszerre és juttatjuk el a mozgás szeretetét a modern technika segítségével (élő táncos videók, rögzített anyagok, táncos feladatok) tagjaink számára. Vicces, hogy míg régen pont azért hangsúlyoztuk a sport fontosságát, hogy „legalább addig sem a telefont, gépet nyomkodja a gyermek”, most ezen eszközök segítségével tudunk kapcsolatban maradni velük. Furcsaság, de ez most egy ilyen időszak. Küldjük az utasításokat: szobában megfelelő hely biztosítása, bútorokat széttolni, apának, anyának, tesónak szólni, hogy most online táncórám lesz, ne zavarjanak. Jobb, ha előre tudják, mik ezek a fura hangok, amelyek gyermeke szobájából szűrődnek ki?! ….egykéthá, cácácá, a bumm káká és szün, lé..pés, zár….Felmerülhet ilyenkor a szülőknél a kérdés, milyen új idegen nyelvet tanul a gyermek karantén idején?
Mert az élet a tánciskolánkban nem állt meg, csak új helyre költözött. A számolás hangja, a zene ereje most jól hallhatóan és érezhetően ott van a családok életterében, mindennapjaiban. Már indul is az élő táncóra, szerencsére Győrfi Pál hangjára már megtanultunk bemelegíteni, sőt koreográfia is tervben van… (viccelek persze). Mutatjuk a lépéseket, építjük fel részről részre a tánc szerkezetét és végül jöhet a zene újra és újra. Oktatóként folyik rólunk a víz, levegőt már alig kapunk a végén, itt, online sincs alibi, tudjuk, hogy otthon a táncosoknál sem. És végezetül jön az a jóleső érzés és fújtatás, a kellemes kimerültség élménye, nyújtunk, levezetünk, megéljük a pillanatot. A végén már marad idő pár biztató szóra, hogy együtt ezen is túl leszünk, hogy mindenki igazi hős most otthon, nagy virtuális ölelések, integetés és búcsú.
Pittyen a telefon, üzenet érkezett. Egy hálás anyuka írt, aki látja, hogy gyermekének mekkora örömöt okozott a foglalkozás, hogy a táncos közösség itt van velük a mindennapokban, hogy nem engedtük el a lánya kezét. Mi ilyenkor a testvéremmel képzeletben megveregetjük a vállunkat és örülünk, hogy ismét adtunk és kaptunk is oktatóként. Mi a saját otthonunkban dőlünk elégedetten hátra, ők sajátjukba mesélnek a mai táncos anyagról, kihívásról.
Pihenésre viszont nincs idő, hiszen holnap még több gyermeknek, családnak szeretnénk örömet szerezni a tánc által. Irány vissza a „Mikulásgyárba”, és már készítjük is az újabb meglepetéseket, táncos lépéseket szorgos kismanóként.
Most nézem a naptárt, hiszen április 29. van, ma van a tánc világnapja. Na, most tényleg irány elindítani a kedvenc számunkat és pár lépést megtenni a családdal közösen! És most már testközelből fogjuk érteni, hogy miért írtam azt, hogy a táncnak kifejező ereje van és közösségformáló hatalma…
Gyakoroljatok és űzzétek a táncot, mert fogunk mi még együtt táncolni a Győrkőcfesztiválon, élvezni a mozgást az Oviolimpián és a táncfesztiválon!
További KarantÉN történetek:
Egyetlen dolog a miénk: a jelen – Sárai-Szabó Kelemen írása,
A karantén akárhányadik napja – Jakabos Zsuzsanna otthon töltött napjai,
Sorozatfüggők önkéntes karanténban – Balla Richárd naplózza az elvégzett teendőket,
Húsz fekvő minden Győrfi Pál-videó után – Egy személyi edző a négy fal között,
Bábművész a korona idején – Kocsis Rozi előre „szalad” ,
Együtt, egymásra vigyázva várnak – Hiányzik a munka a 86 éves Bede-Fazekas Csabának,
Szarka Zsófinak döntenie kellett: megy vagy marad – Új főzőműsor, saját készítésű pékáru, sajt és felvágott,
Nem szabad sajnálni az energiát az inspirálódásra – Blogol, vlogol, mesét olvas Markó-Valentyik Anna,
Élő színház a karanténban – Nagy Balázs nem hagy egyedül,
A maszktól párásodó szemüveg – dr. Horváth Sándor Domonkos is beszámolt egy napjáról,
A túlélést segítik a megélt élmények – Kokas Éva sem tétlenkedik,
Agarak a rácsok előtt – Járai Máténak szombaton lett volna premierje,
A világ most menzaéttermi megvilágításban „pompázik” – Váray László a józan észnek drukkol,
Online tréning a Győri Balettnél – A táncosok karrierjében a kiesés pótolhatatlan,
Lélekkaparó időt élünk – Maszlay István a mementó moriról,
Nincs olyan, hogy pesszimista építész – Rosta S. Csaba: a város erőt gyűjt,
„Semmi sem állandó, csak a változás” – Csurák Erzsébet az alkotás kegyelmi állapotából merít erőt.