Úgy tűnik, lassan megszokjuk az életvitel jelen formáját. Maszkban megyünk boltba, kesztyűben nyúlunk a péksüteményhez – sajnos nem mindenki –, gyakran mossuk és fertőtlenítjük a kezüket, és akkor is a négy fal között maradunk, ha kint hét ágra süt a nap.

A többség fegyelmezett. Talán ennek köszönhető, hogy sikerült azt a bizonyos járványügyi görbét ellaposítani, az egy hónappal ezelőtt vizionált lehetséges megbetegedési szám sokkal alacsonyabb a vártnál, és egyáltalán nem tűnik úgy, hogy a közeljövőben ne jutna kórházi ágy vagy lélegeztetőgép mindenkinek, akinek szüksége van rá.

Az első ijedtség után azonban lassan jönnek a megnyugvás pillanatai, a hamis biztonságérzet illúziója, és félő, hogy a nyár közeledtével sokan vetnék le képzeletbeli láncaikat, próbálnának visszatérni régi, megszokott, jól bevált életvitelükhöz: a csavargáshoz, shoppingoláshoz, baráti fröccsözgetésekhez, tóparti barangolásokhoz.

Talán az egészségügyi rendszer mostanra felkészült az esetszámok növekedésére és néhány héten belül akár enyhítheti is a korlátozásokat a magyar kormány, azonban az egyéni felelősségvállalásnál továbbra sem lehet semmi fontosabb. Nem lehetetlen, hogy hamarosan kinyithatnak majd üzletek, beindulhatnak kisvállalkozások, sőt egyre több multi állítja csatasorba dolgozóit a gépek, szalagok mellé – a tetszhalott állapotban lévő gazdaságnak az elképzelhetetlen mértékű károk elkerülése végett be kell indulnia –, de az biztos, hogy a lehető legtöbb óvintézkedésre, figyelemre, elővigyázatosságra még hosszú hónapokig szükség lesz.

Szinte biztos, hogy ha enyhülés is következik be a szabályozásban, az idősek mozgástere nem lesz nagyobb, a legveszélyeztetettebb korcsoportot a továbbiakban is védeni kell, mentesíteni a gyakori társas kapcsolatoktól. Mi sem borulhatunk örömteli találkozásokkor barátaink, rokonaink nyakába, nem mehetünk meccsekre, színházi előadásokra, és bizony a fesztiváloknak is el kell maradniuk, mert láttunk példákat bőven Európában, milyen, amikor egyes országokban elszabadul a pokol.

Akármi történik, ésszel kell élnünk még jó ideig. Csak rajtunk múlik, hogy miként gazdálkodunk meglévő, vagy esetleges későbbi, nagyobb szabadságunkkal.