KarantÉN címmel új sorozatot indítottunk: ismert és inspiráló, városunkhoz kötődő embereket kértünk meg, írjanak olvasónknak. A napló jellegű bejegyzéseikben beengednek minket a nappalijukba, a kertjükbe, esetenként pedig még a háló- és fürdőszobájukba is, hogy mindannyian lássuk, ők mit kezdenek a koronavírus-járvány miatt kialakult helyzettel. Auer Károly, az AGROFEED-ETO-SZESE NB I/B-s férficsapat elnökének sorait olvashatjátok.
2013 óta dolgozom vezetőként a győri férfi kézilabdáért, de az induláskor, és azóta sem tapasztaltam ilyen nehéz helyzetet, mint amit a koronavírus megjelenése okozott mindannyiunk számára. Kitartó, becsületes munkával haladtunk kollégáinkkal, kitűzött célunk, az NB I-es tagságunk felé. Március 7-én nagyon biztató megbeszélést folytattunk támogatóinkkal, városunk sportvezetőjével a jövőt illetően, majd ezt követte az országos veszélyhelyzet kihirdetése.
A kézilabda bajnokság március 14-i felfüggesztése után a Magyar Kézilabda Szövetség (MKSZ) elnöksége április 9-én bejelentette döntését, miszerint a 19/20-as szezont lezárja.
Ezen időszak azonban nem csak lelkileg, hanem egészségileg is megviselt. Eleinte önkéntesen vállalt karanténban töltöttem napjaimat, sajnos nem csak azért, mert volt olyan emberrel kapcsolatom, aki pozitív tesztet produkált, hanem a saját egészségem miatt is, hiszen – bár kettő koronavírus tesztem is negatív lett – de a tüneteim kísértetiesen hasonlítottak a vírus okozta problémákra.
Az önkéntest azután felváltotta a hatóságilag elrendelt karantén, ami úgy kezdődött, hogy jöttek az „ufók” – azaz a mentős kollégák talpig beöltözve – mintát venni, ezután pedig a rendőrség óvta-figyelte az otthontartózkodási szabályok betartását.
Itt szeretnék köszönetet mondani Barátomnak, Endrődi Péternek, aki azonnal segítségemre sietett, az Egészségügyi Ellátó Rendszer Szakembereinek – gondolok itt a Háziorvosomra, az Asszisztensnőre, Járványügyi Szakemberekre, a Mentős és Rendvédelmi Dolgozókra –, hiszen nagyon humánus módon kezelték ezt a számomra ismeretlen és szokatlan szituációt.
Nem csak a beszéd, de még a levegővétel is nehezemre esett, mint később kiderült, nem „korona”, hanem egy tüdőgyulladás gyötört, amit már kezdek kiheverni. Családom sokat segít a mindennapokban, egy új helyeztet kell megoldanunk 53 négyzetméteren. Bence fiam, akit Szegedről költöztettünk haza a járvány miatt, egyetemi tanulmányait online folytatja hazai környezetben, amit még szoknunk kell, hiszen őt zavarja, ha feleségemmel, Rózsával – aki szintén „home officeben” próbálja szervezni az óvodai életet – hangosabban telefonálunk, intézzük, tervezzük a jövőbeni munkánkat, teendőinket. Sajnos még most is háborúban állunk, egy szabad szemmel nem látható vírus ellen próbáljuk meg felvenni a harcot, szerte az egész világon. „Olyan ez a helyzet, mint amikor a harctéren fölrobban egy gránát, és amikor elül a füst, semmi nincs már ott, ahol előtte volt.” Most is hasonló történik, vagyis a változás rendszerszintű lesz. Egy idő után már nem a vírussal foglalkozunk, akkor sem, ha még tart a járvány, hanem magunkkal. Mert az igazság, a tudás önmagában nem hoz változást. A változást az ember hozhatja létre azáltal, hogy van bátorsága az igazsággal szembenézni, akármi is az.
Dr. Gyömörei Tamástól, a SZESE elnökétől kaptam egy könyvet – Sport és Gazdaság –, ebben és az online felületeken kutakodva próbálom megtalálni azt az utat, ami segíteni fog az újraindulásban. Kollégáimmal, és az MKSZ vezetőivel napi kapcsolatban állok, hiszen nem kis feladat előtt állunk, de nagyon bízom abban, hogy ha nem is mindenkinek tetsző, de felelős, előremutató döntéseket tudunk hozni, szeretett klubunk, sportágunk érdekében és megmentésében.
Tényleg nagyon bízom benne, hogy a krízis megerősít, és jól fogunk kijönni belőle. A sportot támogatók körét, jelenlegi és a jövőbeni gazdasági nehézségek, változó körülmények jellemzik, melyek meghatározzák majdan az újraindulásunk lehetőségeit. Nekünk sportvezetőknek azonban, a nehézségek ellenére már a jövőn kell dolgoznunk, stratégiailag felkészülni a rendszer elindítására. Minél előbb térjen vissza az életünkbe a sport és minden jó dolog, ami ezzel összefügg. Addig is kívánok mindenkinek, jó erőt és egészséget, mindenki vigyázzon magára és szeretteire!
További KarantÉN történetek:
Egyetlen dolog a miénk: a jelen – Sárai-Szabó Kelemen írása,
A karantén akárhányadik napja – Jakabos Zsuzsanna otthon töltött napjai,
Sorozatfüggők önkéntes karanténban – Balla Richárd naplózza az elvégzett teendőket,
Húsz fekvő minden Győrfi Pál-videó után – Egy személyi edző a négy fal között,
Bábművész a korona idején – Kocsis Rozi előre „szalad” ,
Együtt, egymásra vigyázva várnak – Hiányzik a munka a 86 éves Bede-Fazekas Csabának,
Szarka Zsófinak döntenie kellett: megy vagy marad – Új főzőműsor, saját készítésű pékáru, sajt és felvágott,
Nem szabad sajnálni az energiát az inspirálódásra – Blogol, vlogol, mesét olvas Markó-Valentyik Anna,
Élő színház a karanténban – Nagy Balázs nem hagy egyedül,
A maszktól párásodó szemüveg – dr. Horváth Sándor Domonkos is beszámolt egy napjáról,
A túlélést segítik a megélt élmények – Kokas Éva sem tétlenkedik,
Agarak a rácsok előtt – Járai Máténak szombaton lett volna premierje,
A világ most menzaéttermi megvilágításban „pompázik” – Váray László a józan észnek drukkol,
Online tréning a Győri Balettnél – A táncosok karrierjében a kiesés pótolhatatlan,
Lélekkaparó időt élünk – Maszlay István a mementó moriról,
Nincs olyan, hogy pesszimista építész – Rosta S. Csaba: a város erőt gyűjt,
„Semmi sem állandó, csak a változás” – Csurák Erzsébet az alkotás kegyelmi állapotából merít erőt.