A feje tetejéről állítsuk talpára a világunkat
KarantÉN címmel új sorozatot indítottunk: ismert és inspiráló, városunkhoz kötődő embereket kértünk meg, írjanak olvasónknak. A napló jellegű bejegyzéseikben beengednek minket a nappalijukba, a kertjükbe, esetenként pedig még a háló- és fürdőszobájukba is, hogy mindannyian lássuk, ők mit kezdenek a koronavírus-járvány miatt kialakult helyzettel. Malasits Zsolt festőművész még a korlátozások enyhítése előtt írt nekünk.
Már több mint egy hónapja egy váratlan és kiszámíthatatlan kimenetelű, új helyzetbe csöppentünk. Azt hiszem, ezzel senkinek nem mondtam újat.
Feje tetejére állt a világ. Azt gondoltuk, hogy ilyen nem történhet meg velünk, de megtörtént. Zárt terekbe szorultunk akkor, amikor itt a kikelet, ébred a természet és végre melegszik az idő. Kisebb közösségek társaságával kell megelégednünk, akik ha szerencsénk van, a szeretteink. Ha mégis kimozdulunk, bevásárláskor vagy a-ból b-be haladás közben találkozunk egy ismerőssel és felismerjük a maszk mögött, kissé elhúzódva – távolságot tartva – méregetve, vajon egészséges-e, eszmét cserélünk vele. Átbeszéljük, hogy szerintünk hogyan lesz ezután, mert nem úgy, ahogy eddig, az biztos. Biztatjuk egymást, hogy majd ebből is kilábalunk valahogy, mint ahogy eddig mindig.
Egy festő, mint én, egy kicsit mindig másképp látja a dolgokat. A művésznek talán a feje tetejére állított világ a normális állapot. Persze félreértés ne essék, nem kívánom senkinek a betegséget, a tragédiát, de tegyük szívünkre a kezünket, jó volt az, ahogyan eddig éltünk? Idő nélkül, odafigyelés nélkül, szeretet nélkül, egy nagy kapkodásban? Csak a bevételi oldalra koncentrálva?
Úgy teltek el évek, évtizedek, hogy lelkiségből, szellemiségből nem tettünk le az asztalra szinte semmit. Ha letelik a „karantén”, bízom benne, nem ott fogjuk folytatni, ahol abbahagytuk.
Most egy kicsit „meghalunk” és újjá kell születnünk egy sokkal élhetőbb, emberibb világra.
A rám zuhant, mértéktelen szabadidőben elvarrom a szálakat, újragondolom a már régóta kerülgetett és valami miatt számomra nem tetsző munkákat és befejezem a félig kész festményeket. Optimista gondolataimmal próbálom tartani a lelket, akiben csak lehet. Előkerülnek a kedvenc vagy régóta olvasásra váró könyvek is. Különösen szeretem a középkori magyar történelemmel foglalkozó regényeket, mert erőt és hitet nyerek belőlük, általuk büszke lehetek arra, hogy magyarnak születtem.
Mára befejeztem a tervezett munkáimat, mostantól a családé a főszerep. Bár a lányainknak sok feladata van most is a virtuális iskolában, azért van lehetőség az együtt töltött minőségi időre, még ha szűk körben is.
Bár aktív típusú ember vagyok, élvezem a karantén nyújtotta más formában létrejövő családi programokat.
Persze, ha valaki szeretné meglepni magát, vagy szeretteit egy inspiráló, gondolatébresztő és szerethető festményemmel, nyugodtan keressen, mert vásárolni most is lehet.
Bízom benne, sőt hiszem, hogy egy élhetőbb világ érkezik el hamarosan, ahol az értékrend a helyére kerül végre. Éljük úgy az életünket, hogy aztán ne bánjunk meg semmit, sosem késő!
A feje tetejéről állítsuk talpára a világunkat, de már ne olyan legyen, mint annak előtte volt.
Üres idő tartalmas kitöltésére ajánlom a honlapomat: galeriamalasits.hu.
További KarantÉN történetek:
Egyetlen dolog a miénk: a jelen – Sárai-Szabó Kelemen írása,
A karantén akárhányadik napja – Jakabos Zsuzsanna otthon töltött napjai,
Sorozatfüggők önkéntes karanténban – Balla Richárd naplózza az elvégzett teendőket,
Húsz fekvő minden Győrfi Pál-videó után – Egy személyi edző a négy fal között,
Bábművész a korona idején – Kocsis Rozi előre „szalad” ,
Együtt, egymásra vigyázva várnak – Hiányzik a munka a 86 éves Bede-Fazekas Csabának,
Szarka Zsófinak döntenie kellett: megy vagy marad – Új főzőműsor, saját készítésű pékáru, sajt és felvágott,
Nem szabad sajnálni az energiát az inspirálódásra – Blogol, vlogol, mesét olvas Markó-Valentyik Anna,
Élő színház a karanténban – Nagy Balázs nem hagy egyedül,
A maszktól párásodó szemüveg – dr. Horváth Sándor Domonkos is beszámolt egy napjáról,
A túlélést segítik a megélt élmények – Kokas Éva sem tétlenkedik,
Agarak a rácsok előtt – Járai Máténak szombaton lett volna premierje,
A világ most menzaéttermi megvilágításban „pompázik” – Váray László a józan észnek drukkol,
Online tréning a Győri Balettnél – A táncosok karrierjében a kiesés pótolhatatlan,
Lélekkaparó időt élünk – Maszlay István a mementó moriról,
Nincs olyan, hogy pesszimista építész – Rosta S. Csaba: a város erőt gyűjt,
„Semmi sem állandó, csak a változás” – Csurák Erzsébet az alkotás kegyelmi állapotából merít erőt
A sportvezető a jövőn gondolkodik – A változás rendszerszintű lesz.