![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2020/05/győr-bencés.png)
A történelmi egyházak a járványügyi korlátozások részleges feloldásával kapcsolatban újabb intézkedéseket hoztak május 4-től.
A Győri Egyházmegye templomai nyitva vannak, tartanak liturgiákat és szentmiséket is. A megyéspüspök azt kéri, hogy a 65 év felettiek és a krónikus betegségben szenvedők saját egészségük megőrzése érdekében továbbra se látogassák személyesen a liturgikus eseményeket.
A győri székesegyházban hétköznap 6.45-kor és 18 órakor, vasárnap 8.30-tól, 10, 12 és 18 órai kezdettel várják misére a hívőket. Azt kérik, a jelenlévők igyekezzenek betartani a másfél-kétméteres egymás közötti távolságot, kivétel ez alól az egy háztartásban élők. Házasságkötés és temetési szentmise újra végezhető a szabályok figyelembevételével.
Nagyobb létszámú plébániai rendezvények megtartása azonban tilos. A templomokban továbbra is mellőzik a szenteltvíz használatát, valamint továbbra is kézbe történik az áldoztatás – tájékoztatott Kálmán Imre püspöki irodaigazgató.
A személyes gyónások meghallgatása a sekrestyében vagy esetleg használaton kívüli kápolnában lehetséges, a szükséges távolság megtartásával.
A Győri Református Gyülekezetet a Zsinat Elnökségi Tanácsa arra kéri, hogy mindaddig, amíg a közösségi kapcsolattartás biztonságát az illetékes hatóságok nem igazolják, továbbra se tartsanak templomokban és gyülekezeti házakban gyülekezeti közösség részvételével istentiszteleteket és gyülekezeti alkalmakat. Az online Istentiszteletek ITT érhetők el.
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2020/05/győr-református-700x563.jpg)
Az evangélikus egyház is arra kéri híveit, hogy változatlanul tekintsék érvényesnek a március 14-i intézkedéseket és az evangélikus gyülekezetekben ne tartsanak templomi istentiszteleteket és egyéb, hétközi alkalmakat a gyülekezeti tagok fizikai jelenlétével. Azt kérik továbbá, hogy a konfirmációi alkalmakat későbbi időre halasszák, illetve a nyárra tervezett ifjúsági és gyermektáborok mondják le.
A győri bencések szintén kérik a 65 év felettieket és a bármely okból fokozottan veszélyeztetett híveket, hogy saját egészségük védelme érdekében ne menjenek a szentmisére, otthonukban imádkozva a televízión vagy az interneten közvetített liturgiákhoz kapcsolódjanak.
A Loyolai Szent Ignác Bencés templomban a hétvégétől a megszokott miserend szerint zajlanak a liturgiák, hétköznap 6.45-kor, szombaton 19 órakor vasárnap 8, 9.30 és 19 órakor tartanak miséket – tudtuk meg Sárai Szabó Kelemen templomigazgatótól.
A jelenlévők ügyeljenek a 1,5-2 méteres egymás közötti távolság megtartására, kivételt képeznek ez alól az egy háztartásban élők.
Továbbra is kötelező a kézbe történő áldozás és a szenteltvíz használatának mellőzése. A szentgyónás végzésére nem a gyóntatószékben, hanem a kórusfeljáróból elérhető újonnan kialakított helyen van lehetőség (kitáblázzák!). Házasságkötés, keresztelés, temetési szentmise az állami és egyházi előírások betartása mellett újra végezhető.
A pannonhalmi Szent Márton-bazilika liturgiáiba pedig továbbra is csak az online közvetítéseken keresztül lehet bekapcsolódni.
TV-s szerkesztő: Zombai-Kovács Ákos