![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2020/05/tuz2-3.jpg)
Egy kétszintes épület kapott lángra a Kiskút ligetnél.
19.15: A hivatalos tájékoztatás szerint a tüzet 19 órára sikerült eloltani. Egy lakás teljesen kiégett, illetve a folyosó is 20 méter hosszan megégett. Két másik lakásban kormozódást találtak a tűzoltók, illetve egy gázpalackot is kihoztak az épületből, amelyet szerencsére nem ért hőhatás. A helyszínt átvizsgálását is befejezték az egységek.
Külön jó hír, hogy nem csak komoly személyi sérülés nem történt, hanem a lakásokban lévő két kutya is előkerült, s egyiknek sem lett semmi baja, szerencsésen megúszták a nem kívánt kalandot.
18.25: Ruskáné Takács Anita tűzoltó százados, megyei katasztrófavédelmi szóvivő a Győr+ Média érdeklődésére elmondta:
A helyszínen a győri és a pannonhalmi hivatásos tűzoltók dolgoznak 17 fővel és 4 autóval, munkájukat a Katasztrófavédelmi Műveleti Szolgálat irányítja.
Információink szerint a területen sorházi lakásokat alakítottak ki, amelyek közül 2 vagy 3 lakás kapott lángra, a felső szinten.
A tűzben négy ott élő személy érintett, közülük három már az épületen kívül várta a segítséget, míg egy férfi a lakásban lévő kutyáért ment vissza. Őt a tűzoltók hozták ki az égő épületből. Úgy tudjuk, szerencsére nem lett komolyabb sérülése.
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2020/05/tuz6-700x525.jpg)
Korábban írtuk:
Információink szerint egy kétszintes épület kapott lángra ma kora este Győrben, a Kiskút ligetnél.
Az épület az Audi Aréna és az Állatkert között található. A győri hivatásos tűzoltók már a helyszínen vannak, akik az épületből egy embert kihoztak. Az érintettet további ellátásra átadták az Országos Mentőszolgálat Munkatársainak.
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2020/05/tuz7-700x525.jpg)
Az oltási és mentési munkálatok jelenleg is zajlanak, amint friss információkat kapunk, cikkünket frissítjük!
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2020/05/tűz-audi-aréna-állatkert-között-mg-06.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2020/05/tűz-audi-aréna-állatkert-között-mg-03.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2020/05/tűz-audi-aréna-állatkert-között-mg-04.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2020/05/tűz-audi-aréna-állatkert-között-mg-07.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2020/05/tűz-audi-aréna-állatkert-között-mg-02.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2020/05/tűz-audi-aréna-állatkert-között-mg-05.jpg)