Mesélő képek: retró fotópályázat

Fotók: dr. Simon József
Győr+
2020.05.21. 13:56

Időutazásra invitál a Széchenyi István Egyetem fejlődését megörökítő fotóival dr. Simon József, aki személyes érintettsége okán a testnevelés- és a kollégium-infrastruktúra fejlődését bemutató képeket küldött a retró fotópályázatra. Ha az ön albumjaiban is lapul kép az egyetemről, még nem késő pályázni: a beküldési határidő május 31.

Dr. Simon József huszonnyolc éve kötődik a Széchenyi István Egyetemhez, illetve annak jogelődjéhez, mint oktató, vezető és volt hallgató. Örömmel válogatott képeket fényképalbumjaiból retró fotópályázatunkra.

„Az évek alatt figyelemmel kísérhettem, milyen dinamikusan fejlődik ez az intézmény, ezt örökítik meg a pályázatra beküldött fotóim is. Történetekből ismerem az 1968-as alapítást, amit az 1974. évi avatás követett, az építkezés pedig tovább folytatódott, az épületeket véglegesen 1977 októberében vették birtokba az egyetemi polgárok. 1992-ben már – az egykori nevén – Széchenyi István Főiskola alkalmazásában álltam, részese voltam az egyetemmé válás folyamatának, jelenleg pedig reményekkel várom az új struktúra- és fenntartóváltozását. A kampusz az évek során rengeteget változott több területen is.

A beküldött képeim – személyes érintettségem okán – a testnevelés infrastruktúra és a kollégiumok fejlődését mutatják főként” – kutatott emlékei között a Testnevelési és Sportközpont vezetőhelyettese.

Lipi László és dr. Simon József

Dr. Simon József nosztalgiázás közben szinte minden időszakból tud számára kedves emléket vagy történetet idézni, de szerinte a legérdekesebb, amelyen keresztül kapcsolódik múlt és jelen, a kollégium vezetői időszakához és a győri Mészáros Lőrinc úti, úgynevezett Külső kollégiumhoz köthető. „Sokan, akik itt élnek sem tudják, hogy az egyetem úgynevezett Külső kollégiumát az egykori Graboplast Hotel épületegyütteséből, felújítást követően alakították ki. A régi képeken látható, hogy nem volt gyalogátkelőhely a közelben, holott két buszmegálló is van a kollégium közvetlen közelében. A kollégisták kezdeményezésére, a kitartó ügyintézésnek köszönhetően alakítottak ki itt egy biztonságos átkelést szolgáló gyalogátkelőhelyet. A történet pikantériája, hogy egy volt hallgató közbenjárására sikerült a több hónapos eljárást rövididőn belül kivitelezésig juttatni” – mesélte büszkén a hallgatók érdekérvényesítéséről.

Külső kollégium régen és most

A kampusz területén található központi, később Hegedűs Gyula kollégium az 1974. évi nyitás óta sok változáson, fejlesztésen ment át. Példaértékű volt abban az időben, hogy az intézmény minden kollégiumi elhelyezést igénylő hallgatónak, biztosítani tudta ezt a szolgáltatást, ezzel is támogatva a tanulmányaikat” – mutatott rá az oktató.

„Később, a képzőhely népszerűségéből fakadó hallgatói létszám emelkedése szükségessé tette a kollégiumok fejlesztését. A leglátványosabb ezek sorában a kilencszintes új szárny megépítése volt, amely a 2017. évi Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztivál (EYOF) rendezvényen a sportolók fő szálláshelyként is szolgált.

Ebben az évben a központi kollégium épületeinek korszerűsítése is megvalósult” – tekintettük át a kollégiumtörténelmet képein keresztül dr. Simon Józseffel, aki a sportolási lehetőségek színtereinek bővülését is illusztrálta sokrétű pályázatában.

A központi kollégium

„A Széchenyi István Egyetem hallgatói számára nyújtott sportolási lehetőségek tárháza folyamatosan bővül, ahogyan az ehhez kapcsolódó infrastruktúra is. Ha csak annyit mondok, hogy 1992-ben a jelenlegi D előadó helyén álló tornaterem és a Körtöltés úti sporttelep szolgáltatott sportolási lehetőségeket, mára pedig a hallgatók több jól felszerelt kondicionáló termet, sportcsarnokot, szabadtéri létesítményeket is használhatnak, látható a látványos fejlődés íve. Jelenleg az egyetemi csarnok, az új edző csarnok, a szabadtéri futópálya, a műfüves futballpálya is szintén a hallgatók igényeinek kiszolgálását segíti” – vetette össze a múlt és a jelen szolgáltatásait a pályázat hatására.

Régi és új egyetemi csarnok

A Széchenyi István Egyetem Kommunikációs és Alumni Irodája pályázatot hirdet, amelyre olyan 1968–2019 között készült fotókat vagy videókat várunk az [email protected] címre, amelyek ábrázolják a kampuszban, szakkollégiumokban, kollégiumokban zajló életet, kiemelt rendezvényeket, építkezéseket.

A legjobb három pályázatot beküldő ajándékcsomagot nyer. A beküldési határidő 2020. május 31. A részletekről itt olvashat bővebben.

Forrás: Czeiner-Szücs Anita, SZEhírek,

Kapcsolódó témák: #Győr | #Széchenyi István Egyetem |