Dr. Feller Gábor (PHd) pszichiáter írása a Győr+ Médiának. Két hónapig tartott a küzdelem. Bezártság, karantén, otthoni munka az interneten, vagy a munkahely elvesztése. Megviselt mindenkit, hogy az Operatív Törzs naponta beszámolt arról, hogy mennyivel emelkedett a fertőzöttek száma, valamint hányan hunytak el a betegség szövődményei miatt. A kijárási korlátozás miatt úgy éreztük, hogy mindennapi életünket ellenőrzik, ugyanakkor amit szeretnénk, azt nem tehetjük.

Az elmúlt héten végre kihirdették, hogy az első csatát megnyertük. Szabadabbak lettek mindennapjaink, de minden hírforrásból halljuk, hogy “nagyon fontos a távolságtartás”, valamint hogy figyelnünk kell egymásra. Az Operatív vezetők jelenleg is beszámolnak arról, hogy aznap mennyivel növekedett a fertőzöttek száma, de a lényeg, hogy fokozatos a csökkenés.

Most még úgy érzem, hogy két színe lett a világnak. A fekete azt jelenti, hogy a vírus most is itt van, ősszel újra fog támadni. Akkor kezdődik az újabb csata? A fehér azt sugallja, hogy naponta csökken a fertőzöttek száma, a korlátozásokat feloldották, újra szabadok vagyunk. Ha fennáll ez a kettősség, örüljünk, vagy sírjunk?

Érzelmileg, hangulatilag mindannyian mások vagyunk. A fehér oldalról egy élményem jut eszembe. A héten végre én is eljutottam a Széchenyi térre. Örömmel láttam, hogy sok emberrel találkozhatok, ismerősökkel, barátokkal végre beszélhetek, bár kezet nem foghatok senkivel. Nagy élmény volt a városunk szívében vacsorázni, a bencés harang gyönyörű zúgása az én lelkemet is megdobogtatta.

Pszichiáterként egyre gyakrabban találkozom azokkal, akik csak a fekete oldalt látják. Elkeseredtek, szomorúak, sírnak, bezárkóznak, végül a halálra gondolnak. Szakemberként már a súlyos állapotot tapasztalom, ezért ezeknek az embertársainknak korábban kell segítenünk, hogy ne süllyedjenek bele a depresszióba.

Én a megoldást abban látom, hogy meg kell keresnünk a többi színt is.

Színes a világ, de a pirosat, a zöldet, a kéket sárgát akkor látjuk, ha lelkünk egyensúlyba kerül. Fogadjam el magam, szeressem a családomat, tartsam a kapcsolatot barátaimmal, végezzem a munkámat képességeim szerint. De bővült a lista! Vannak szabályok, amiket nem hagyhatunk ki. Ebből a legfontosabb, hogy tartsuk be az előírt távolságot, és ahol kell, használjunk maszkot. Nem szabad ezt tragédiaként felfogni, hiszen eddig is voltak szigorú előírások! Az úttesten a piros lámpánál nem megyünk át, de ez nem keserít el senkit, tudjuk, hogy ennek mi az értelme. Hát tegyük be lelkünk polcára az újabb szabályokat, és akkor nem gyötör minket a tudat, hogy büntetnek, irányítanak minket.

Az Élet szép és örömteli. A Világ sikeres, és tovább működik. A gazdaság újra beindul, munkalehetőség annyi lesz, amennyire szükség van. Aki akar, dolgozni fog. Mehetünk vásárolni, kirándulni, étterembe, múzeumba, könyvtárba, templomba. Olyan helyekre jutunk el ismét, amik nekünk örömet okoznak. És ezért fogjuk újra látni a színeket. Én a Széchenyi téren mindent pirosnak láttam! Pedig közlekedési lámpa ott nincs! A szájmaszk pedig mindig nálam van, úgy mint a személyi igazolványom, ezért nem felejtem azt sem. De nem is zavar, mert tudom, hogy ez véd meg a vírustól, így tudjuk a távolságtartással együtt elkerülni az újabb csatát.

A csak feketét látó embertársainknak segítsünk. Közösen figyeljünk egymásra, mert összetartozunk. Én az utcán is meg szoktam kérdezni síró embereket, hogy tudok- e segíteni. Sokszor előfordult, hogy az elkeseredett embernek azzal segítettem, hogy kiöntve lelkét megnyugodott. Nincs Újév napja, de tegyünk egy fogadalmat. Segítsünk másoknak, mert megérdemlik, és egyszer lehet, hogy nekünk is szükségünk lesz mások támogatására.

Én örülök, hogy hazánkban a többi uniós országhoz képes jobbak a statisztikai eredmények. Hogy ez a sikeres állami védekezésnek, vagy a jobb az immunrendszerünknek, vagy oltásoknak köszönhet, már nem érdekel. A jövőre koncentrálok, mert örömet akarok magamnak és a Világnak. Tartsuk be a szabályokat, fogjunk össze, így tudjuk teljesíteni céljainkat. Örüljünk, hogy milyen gyönyörű színes az Élet.