Másokon segíteni jó érzés

Mentorok segítik a külföldi hallgatókat

Fotó: Széchenyi István Egyetem
Győr+
2020.05.24. 10:16

Mentorokat keres külföldi hallgatók mellé a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája a győri Széchenyi István Egyetemen. Másokon segíteni jó érzés, ráadásul a csatlakozók gyakorolhatják az angol nyelvet, más kultúrákat ismerhetnek meg és új kapcsolatokra tehetnek szert.

A Széchenyi István Egyetemen évről évre több külföldi hallgató tanul, köztük sokan olyanok, akik a Külgazdasági és Külügyminisztérium által létrehozott Stipendium Hungaricum Ösztöndíjprogram révén érkeztek hazánkba a Föld szinte minden tájáról. Őket – főleg eleinte – segíteni kell, hiszen magyar nyelvtudás nélkül egyedül nehezen igazodnának el az itteni szabályok és szokások között.

Emiatt hozta létre a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája a Stipendium Hungaricum Mentorhálózatot, amely 14 felsőoktatási intézményben, köztük a győriben is jelen van.

Réti Zsófia intézményi vezető koordinátor kérdésünkre elmondta: a hónap végéig fogadják azon nappali tagozatos hallgatók jelentkezését, akik szívesen lennének mentorok.

A jelentkezési feltétel a legalább középfokú angol nyelvtudás, hiszen a nemzetközi hallgatókkal írásban és szóban is angolul kell kommunikálni. Nyelvvizsgát azonban nem várunk el. Érdemes csatlakozni a hálózathoz, s nem csak azért, mert anyagi juttatással jár. A mentorok tréningeken vehetnek részt, élesben tanulhatják, gyakorolhatják az angol nyelvet, és rengeteg kultúrával ismerkedhetnek meg, kinyílik előttük a világ. Ez a tapasztalat később az álláskeresésben is előnynek számíthat, hiszen pluszt jelent az önéletrajzban” – sorolta Réti Zsófia.

A külföldi hallgatóknak nyújtandó támogatás sokféle lehet.

Segíteni kell őket hivatalos dokumentumok – például diákigazolvány, adókártya – kiváltásában, érdemes megismertetni velük Győrt, az egyetemet, a magyar szokásokat, de az olyan dolgokat is, mint például miként működik itt a buszközlekedés vagy a posta. A mentorok munkájukhoz a helyi vezető mentortól és rajta keresztül a Stipendium Hungaricum Mentorhálózat vezetésétől kapnak segítséget.

A tapasztalt mentorok egyike az angol nyelvű ellátásilánc-menedzsment mesterszakos Bugledits Dalma, aki már 2019 januárja óta vesz részt a programban. Ő korábban kétszer volt Erasmus-ösztöndíjjal külföldi egyetemen, s ennek hatására döntött úgy, hogy segíteni szeretne a Győrben tanuló külföldieknek.

„A mentorálás az első hónapban jár sok tennivalóval, hiszen akkor kell elintézni az adminisztratív ügyeket. Fontosnak tartom a külföldi kapcsolatokat, s ha ilyenek kiépítésére itt az egyetemen nyílik lehetőség, azt érdemes kihasználni. Én nagyon jóban vagyok mindegyik mentoráltammal, akik mindig igazán kedvesen, hálásan fogadják még a legapróbb segítségeket is” – mesélte.

A mentorhálózatba május 31-én 17 óráig lehet jelentkezni az [email protected] e-mail-címre megküldött angol nyelvű önéletrajzzal és motivációs levéllel. Bővebb információ Réti Zsófiától kérhető ([email protected]).

Forrás: Széchenyi István Egyetem/Hancz Gábor

Kapcsolódó témák: #Oktatás | #Széchenyi István Egyetem |