Megválik a Győri Balett igazgatói székétől Kiss János. Huszonkilenc éve nevezték ki a társulat vezetőjévé, így ma ő a hazai színházak legrégebb óta regnáló igazgatója. Önkéntes távozásának alkalmából kérdeztük a Kossuth-díjas művészt.

– Huszonkilenc éve vezeti Kiss János a Győri Balett társulatát. Ez alatt a hihetetlen idő alatt szinte minden kitüntetést, elismerést megkapott a szakmától és a közönségtől. Elege lett?
– Természetesen nem. Amikor 35 éves volt a Győri Balett társulata, akkor eldöntöttem, hogy 40 év Kiss Jánosból a Győri Balettnél elég. Nagyon fiatalon és váratlanul lettem igazgató, amolyan „hályogkovács” módjára kezdtem az igazgatást. Nagyon extra módon választottak meg, hisz akkor ez egyfajta tűzoltás volt. Először hárman kezdtük ’91 tavaszán az együttes vezetését Demcsák Ottóval és Tárnoki Tamással, én voltam az aláíró, és ’91 szeptemberében neveztek ki igazgatóvá. Mindig próbáltam azt a hagyományt megőrizni, amit a mestereimtől, Lőrincz Györgytől, választott vezetőnktől, atyánktól Markó Ivántól, és anyánktól Gombár Judittól tanultam. Ezt a tanult szellemiséget próbáltam továbbvinni. Az Ivánnal történt elválásunk után egyetlen fő célom lett, hogy a társulat minél hamarabb visszakerüljön a nemzetközi vérkeringésbe. A nyolcvanas években ennek volt politikai vonzata is, hisz mindig azt mondták ránk, hogy a vasfüggöny mögül érkezett csodatársulat. Mindig úgy tekintettek ránk, akik érdekes módon nem lóháton jöttek, hanem autóbusszal, és tényleg egyfajta hódító utat jártunk be. Aztán minél jobban öregedtem, el kellett döntenem, hogy a táncoskarrieremet vagy a társulat életét építem. Nem volt mese, az együttest kellett választanom. A másik, amit megtanultam, az az igényesség. Mint igazgató, annyi főszerepet oszthattam volna magamra, annyit koreografálhattam volna, amennyit akarok, de úgy gondoltam, hogy szüksége van a társulatnak az új energiákra. Ezeket az energiákat pedig a fiatal művészek hozták be a társulatba. A harmincötödik évfordulón eldöntöttem, hogy elkezdem „építeni” az utódomat. Először művészeti asszisztensként magam mellé vettem Velekei Lászlót, majd később kineveztem művészeti vezetővé. Nagyon boldog vagyok, hogy ezt meg tudtuk csinálni. Boldogan és büszkén adom át a Győri Balett vezetését neki, hiszen biztos vagyok abban, hogy vele új fejezet kezdődik a társulat életében.

Velekei László lesz a Győri Balett új igazgatója

– A közel harmincéves igazgatósága alatt, egyetlen alkalommal kellett válsághelyzetet kezelnie. Pont akkor, amikor kinevezték…
– Nekem két családom van: a Kiss család és a Győri Balett család. Az volt a legnehezebb, hogy ’91-ben összepakolt a családfő és elvitt mindent. Itt maradtunk nullán. Mindent újra kellett építeni. Nemcsak anyagi és erkölcsi kár érte az együttest, hanem mentálisan is borzasztóan megviselt mindenkit. A talpra állásban sokat segített Gombár Jutka, de igazából így visszatekintve azt mondhatom, az egyetlen gyógyír a tragédiára és a krízisre a munka. Ha mindenki érzi a felelősségét a csapatban, akkor talpra tud állni. Szerintem ebben van a Győri Balett titka. A hihetetlenül erős csapatmunkában. Nagyon gyorsan összerántottuk magunkat. És az első műsorunk jelképes is volt, hisz a pápalátogatás alkalmával mutattuk be a Szent Margit-legendát. Azóta mondom, hogy pápai áldással indult a második életünk. Ekkor hittük el, hogy meg tudjuk csinálni, és életben tudunk maradni.

– Mire emlékszik a legszívesebben az itt töltött negyven évből?
– A legjobb szívvel 1979. november elsejére emlékszem, amikor megszülettünk. Ez egy megvalósult álom. Ettől kezdve csak szép emlékek vannak, felléphettünk a Népstadionban, találkoztunk a dán királynővel, miniszterelnökökkel, világhírű művészekkel, Svájcban beküldtek egy színházjegyet, amire az volt írva, hogy Köszönjük szépen – jó volt ma magyarnak lenni. Ezekre mind szívesen emlékezem, de a legszebb emlék az az első előadásunk maradt.

Gondolom, már sokan megkérdezték: mi lesz önnel a jövőben?
– Nem gondoltam, hogy hatvan éven túl ilyen kapós leszek. Hirtelen kaptam három állásajánlatot is, ebből az egyikhez Budapestre kellene költöznöm, ám megmondom őszintén, nincs az a pénz, amiért elmennék Győrből, úgyhogy ezt el is utasítottam. Az biztos, hogy unatkozni nem fogok. Természetesen táncvédő leszek, csinálom a szövetséget, dolgozom a művészeti akadémián, és ha szükséges, egy évig még segítem a Táncfesztivál szervezését és a Győri Balett munkáját is. Egy más helyzet jön, de nagyon optimista vagyok.