Szemszög

Jótékonyságra tanított a budapesti testvérpár

Fotó: KisBudapest Bistro& Bar Facebook oldal

A koronavírus-járvány számos ember életét befolyásolta hazánkban, sokan vesztették el munkahelyüket. A gazdaság lassan éled, semmi nem lesz már olyan, mint előtte. A turizmus talán a legérintettebb terület, ami a leglassabban eszmél. Egy budapesti testvérpár példát mutatott jótékonyságból, az egész országnak.

Hájas Melinda és Bangó Norbert nevét eddig talán csak Budapesten, a VII. kerületben ismerték, ahol családias, roma hagyományokat ápoló kis éttermük üzemel. A koronavírus-járvány miatt nekik is be kellett zárniuk április elején, az utolsó adag ételt pedig szétosztották a rászorulók között. Akkor jött az ölet, hogy mi lenne, ha nem csak egyszeri alkalomról lenne szó? Hiszen ismerik a környéken élőket, tudják, hogy többségük az szállodákban, éttermekben dolgozott míg lehetett, most viszont többük kilátástalan helyzetbe került. Tehát ha átmenetileg is, de a megélhetése került veszélybe sok-sok családnak.

Melinda és Norbi úgy döntött: segíteni fognak azoknak, akik a járvány miatt elvesztették a munkájukat. Onnantól kezdve heti háromszor vagy kétszer, meleg ételt osztottak a rászorulóknak, május 24-éig összesen közel 35 ezer adagot. Ahogy telt az idő, csatlakoztak hozzájuk civilek, egy alapítvány, kisebb-nagyobb vállalkozások, így kiegészülhetett az adomány hideg csomaggal, tartós élelmiszerekkel és a gyermekek legnagyobb örömére édességekkel is. Adták ezeket azért, hogy legyen miből főzni a rászorulóknak a hét többi napján is. Masszív, összetartó és lelkes kis csapat gyűlt a testvérpár köré.

Minden egyes ételosztást élő videóban lehetett végignézni, minden a valóságot adta vissza, azt a helyzetet, amibe most sokan kerültek.

Ezek a videók egyébként is torokszorítóak, a május 24-ei pedig különösen: az utolsó alkalom volt, ugyanis elfogyott a testvérek jótékonyságra fordítható kerete. Hiába adta el Melinda a márkás cipőit, hiába tette Norbi pénzé az autóját, egy ételosztás közel 1 millió forintba került. Eddig tudtak segíteni ők, pedig még bírnák fizikailag, lélekkel is.

Akkor is ha sokszor majd’ három napig nem aludtak mert annyi munka volt a bevásárlással és a főzéssel. Mostanra elfogytak, s bár a lelkük vinné őket előre, abba kell hagyniuk. Melinda elmondta a videóban: ne utaljon már senki, nem tudják kipótolni az összeget hogy meglegyen a következő alkalom. Nem kértek soha sokat, a kétszáz- és ötszáz forintnak is örültek, mert tudták, aki adja, szívből teszi.

Soha nem vádoltak senkit, nem politizáltak, csak tették, amit a szívük diktált: enni adtak az éhezőknek. Ízig-vérig vendéglátósok, akik tudják, hogy a meleg ételnek nem csak testet, hanem lelket tápláló ereje is van. Több száz családon segítettek Budapesten úgy, hogy sajnos nem csatlakoztak hozzájuk annyian, mint talán megtehették volna. A következmény: előbb kell abbahagyniuk, mint szeretnék.

Ételt osztottak, reményt adtak az újrakezdésig, s közben tanították egy egész országot. Az egyik legfontosabb emberi cselekedetre: a jótékonyságra.

Tanították, hogy nem kell az előítélet, hogy nem szabad hibáztatni senkit, csak tenni azt, amit a szívünk diktál, amit az erőnk enged. Nem az okokat kell boncolgatni, úgysem tudjuk megfejteni őket.

Sugározták mindenki felé: csak annyit tegyünk meg, amit a szívünk, a lelkünk diktál, amitől boldogabban fekszünk le, s amitől mosolyogva kelünk fel. Ahogy Melinda többször is fogalmazott: szívszorító látni, ha egy gyermek éhezik. Kétségtelen, s rajtuk nem múlt, tőlük senki nem ment el éhesen…

Május 24-án elfogyott a keretük amivel az adományokat kiegészíthetnék, s Budapest VII. kerületében véget ért egy fárasztó ám csodás álom: Melinda és Norbi ételosztása.

Viszont itt hagytak nekünk egy olyan örökséget, amit ápolni kell, sőt nem csak kell, szinte már kötelesség.

Országszerte számos lehetőség van arra, hogy segítsük a rászorulókat. Mert vannak és mindig lesznek is. A civilizált világ sajátossága ez is, sok minden mással. Önhibájuk-e vagy a Sors alakította, nem tisztünk eldönteni, nem ítélkezhetünk. Mi csak segíthetünk és segítenünk is kell ha megtehetjük.

Győrben több helyen is található ételdoboz, szerencsére sokan rendszeresen töltik. Vannak a közösségi médiában csoportok ahol lehet adományozni, vannak szervezetek, alapítványok. Rendszeres a segítség a városunkban, ami nagyon örömteli.

Viszont a segítségből soha nem lehet elég! Ha csak egy szendvicset, egy konzervet, vagy épp egy banánt beleteszünk mondjuk az egyik dobozba, vagy két kiló lisztet felajánlunk valamelyik csoportban, valakinek már könnyebbé tettük a napját. Nem nagy költség, sokaknak viszont megoldhatatlan probléma. Tanítsuk meg a gyermekeket, hogy ételt nem dobunk ki, ha még jó, adjuk a rászorulóknak, ítélkezés és véleménynyilvánítás nélkül! A mai bizonytalan világban ugyanis egyikünk sem tudhatja, mi vár még rá, akkor sem, ha folyton a biztonságra törekszünk. Nem kell félni, nem kell rettegni, de ha tudunk segíteni, hát segítsünk!

Melinda és Norbi életében most véget ért egy fejezet, elfogytak a tartalékaik, segítség nélkül már ők sem boldogultak tovább.

Az utolsó videóban az ételért várakozó emberek sírni kezdtek a sorban mikor meghallották, hogy ez volt az utolsó alkalom. Melinda és Norbi megtették amit tudtak, most rajtunk a sor, hogy megmutassuk: amit tanítottak nekünk, vajon tovább tudjuk vinni?!

Ez pedig nem más, mint az önzetlen szeretet, a tenni akarás, a szociális érzékenység és az, hogy mindenkire egyformán tekintsünk, hiszen csak együtt lehetünk erősek. Ha van valamink, osszuk meg másokkal, mert ez a romlásnak indult világ csak így működhet tovább.

Számomra a koronavírus-járvány egyik legnagyobb hősei a kis budapesti roma étterem tulajdonosai: Hájas Melinda és Bangó Norbert, a segítőikkel együtt. Reményt adtak és lendületet, még nekem is. Az Isten áldja meg mindannyiukat.