Viszonyítási pont lett a Győri Filharmonikus Zenekar Moriccone számára. Ha egy másik együttes zenésze megkérdezte a világhírű filmzene-szerzőtől, hogy ezt vagy azt a művét hogyan hallaná vissza szívesen a koncerteken, rendre azt válaszolta: úgy, ahogy a Győri Filharmonikusok játsszák. Fűke Gézával, a Győri Filharmonikus Zenekar igazgatójával beszélgettünk az egyszeres Oscar-, Grammy- és kétszeres Golden Globe-díjas olasz zeneszerzőnek és az együttesnek a kapcsolatáról.

Hogyan találkoztak Ennio Morricone zeneszerzővel?

Tizenegy évvel ezelőtt a 80. születésnapjára – ami november 10-re esik – olasz ügynökségén keresztül küldtünk neki egy gratuláló-, üdvözlőlapot. Két nap múlva jött a válasz: a mester nagyon köszöni a jókívánságokat, s egyben azt kérdezi, nincs-e kedvünk vele együtt föllépni egy távol-keleti turnén.

Morricone akkor már ismerte a győri együttest?

Pár évvel korábban egy magyar ügynökség jóvoltából a budapesti sportarénában egyszer már felléptek a zeneszerzővel. Akkor még nem én voltam az igazgató, részleteket nem tudok, de nyilván jó benyomást tettek rá a győri zenészek.

Milyen hosszú előkészületet igényelt a turné?

Csak az olasz ügynökséggel fél évet tárgyaltam. Morriconét mindenütt kitüntetett figyelemmel, világsztárként fogadták. Ezt a bánásmódot a zenészeknek is kikövetelte, megteremtette. Előfordult, hogy hat csillagos hotelben laktunk, minden zenészünk külön lakosztályt kapott.

Királyi sorunk volt. Nagyon megszerette a társulatot, volt külön biztonsági őre, színpadmestere, külön ember hozta a kottákat, de velünk soha nem formálisan tárgyalt, hanem barátságosan beszélgetett mindenről.

Hogyan zajlottak a próbák?

Nincs autentikusabb annál, mint amikor maga a zeneszerző áll a zenekar előtt. Az az állapot már a tökéletességhez közelít. Nem kell kitalálnunk, mikor, mire gondolhatott a szerző. Mindent meg lehetett beszélni vele. Karmesterként mindent szigorúan elért, amit akart, de végig rendkívül barátságosan viselkedett.

Mekkora sikere volt a koncerteknek?

Leírhatatlanul nagy. Ehhez a helyszínek is hozzájárultak. Játszottunk például a gdanszki hajógyárban, ahonnan Lech Walesával az élén elindult a lengyel szolidaritási mozgalom. A gyártócsarnokot meghagyták eredeti formájában, a falakon a Ruszkik haza! felirattal. Walesa beszédet is mondott és 14 ezer emberrel együtt hallgatta végig a koncertünket. De voltunk egykori görög anfiteátrumban a macedon-albán határ közelében, zenéltünk – többek között – Kínában, Dél-Koreában, Tajvanon, Moszkvában, s háromszor Olaszországban is. Mindig óriási volt a siker.

Mi volt a zenéjének a titka?

A harmónia, a szépség, az olaszos temperamentum és érzelem. Az örömtől a legmélyebb bántig minden benne volt az ő zenéjében.

Milyen ember volt Morricone?

Élmény volt együtt játszani vele. Felesége minden előadáson ott ült fönn a színpad oldalán, figyelte, élvezte a koncertet, nézte a közönség reakcióit. Morricone minden reggel négykor kelt, egy órán át tornászott, talán ennek köszönhette hosszú életét. Valószínűleg imádkozott is, mert mélyen vallásos emberként ismertük meg. Hihetetlenül ráérzett a filmjelenetek hangulatára, nem illusztrálta, vagy csak fölerősítette azokat, hanem a zenével megfestette őket.

A mintegy száz zenészből álló fellépő zenekarhoz mindig csatlakoztak a rock alapját megteremtő muzsikusok, ők Morricone állandó kísérőzenészei voltak. A kórust általában a fellépés helyszínéről, vagy annak közeléből szerződtették.

Miért szakadt meg vele a 11 évvel ezelőtti kiváló kapcsolat?

Az Oscar-díjas zeneszerző képviseletét, menedzselését az olasz cég eladta előbb az angoloknak, majd a hollandokhoz került. Ők már más szemléletet képviseltek, főleg egy cseh zenekarral dolgoztak. Minket maga Morricone választott ki, s ő és a közönsége úgy is bánt velünk, mint alkotótársaival. Később előtérbe került a pénz, a fellépésre ajánlkozók engedtek az árból. Nem azt mondom, hogy nem voltak jó zenészek, de a menedzsmentnek elsősorban a pénz számított. Sajnáltuk, hogy az együttműködésnek vége szakadt, bár őszintén szólva az már kissé visszatetsző volt számomra, hogy 85-90 évesen is felléptették. Ennek már üzletszaga volt, s biztos vagyok benne, hogy ennek nem kezdeményezője és szorgalmazója, inkább csak eszköze lett. A közös munka egy olyan élményként maradt bennünk, ami tökéletes volt és elvehetetlen tőlünk.

Nem terveznek-e egy emlékkoncertet róla?

Az ő eredeti kottái csak nála vannak, most nyilván a zenéhez ugyancsak közelálló fia tulajdonába kerültek. Eredeti darabjaival emlékkoncertet szervezni tehát nem lehet. Kétségtelen, hogy ugyanakkor sok elérhető átirat van. Most még nem tudjuk, miként emlékezünk meg róla. Mindenki magában, csöndesen emlékezik erre a kiváló zeneszerzőre, erre a remek emberre. Büszkék vagyunk rá, hogy dolgozhattunk vele.

Elhunyt Ennio Morricone