Van, aki siketként vagy nagyothallóként születik, és van, aki később lesz hallássérült. Én egy baleset miatt vagyok közepesen halláskárosult. Féléves koromban anyukám sétáltatott babakocsiban, amikor egy mellettünk elhaladó autóból kidobtak egy petárdát, majd az mellettünk felrobbant. A tettes persze elhajtott.

Július 3-án elfogadta az Országgyűlés a magyar jelnyelvről szóló törvénymódosítást, amely szerint 2021-től jelnyelvből is lehet nyelvvizsgát tenni. A törvényváltoztatást azért kezdeményezték, hogy a siket emberek életminőségét javító lehetőségek köre bővülhessen.

Ez egy nagyszerű kezdeményezés, azonban ne menjünk el a nagyothallók mellett sem, akik ugyan nem szorulnak a jelnyelv elsajátítására, viszont nagyobb mértékű a halláscsökkenésük. Ezek a – bár én nem szeretem ezt a kifejezést – fogyatékkal élő emberek is ugyanannyi esélyt érdemelnek az élet minden területén. Sajnos ez még sincs így.

Azt tudni kell, hogy mi, hallássérültek az esetek nagy részében szájról egészítjük ki a beszédértést. És itt jön egy probléma, egy olyan közérdekű probléma, amely ma már fontos szerepet tölt be az életben. Ez nem más, mint a nyelvvizsga, ezzel pedig a továbbtanulás esélye.

Mivel mi szájról olvasással egészítjük ki az auditív úton történő ingerfelvételt, és a hallás utáni értés feladatnál a magnó szűkített hangsávja nehezíti számunkra a beszédértést, ezért egy ilyen, főleg régebbi magnóról történő hallásértés-feladat nekünk szinte megoldhatatlan.

Sokan nem értik meg, hogy az nem segítség, ha például vizsga alatt kevesen vagyunk egy teremben, vagy ha közel ülünk a magnóhoz. Ettől még nem értjük jobban a beszédet, csak hangosabban halljuk, ám ez a kettő nem ugyanaz. Számos nyelvvizsgaközpontnál kínálják fel ezeket a lehetőségeket, hogy támogassák a nagyothallókat, de sajnos ez nekünk nem jelent megoldást. Amikor érettségiztem, sem az ombudsman, sem az Emberi Erőforrások Minisztériuma nem tudott segíteni. Ezért csak egy fél emelt szintű német nyelvű érettségivel rendelkezem, mert a magnós feladatnál nem sikerült elintézni, hogy felolvassák a szöveget. Ellenben egy ismert, magas rangú német székhelyű nyelvvizsgánál az egykori némettanáraim segítségével elértem, hogy ott helyben felolvassa egy német anyanyelvű lektor a szöveget, amelyet a többiek magnón keresztül hallgattak. Így szereztem meg a felsőfokú nyelvvizsgámat német nyelvből. De sajnos a kudarc még nem ért véget.

Tanítónőként szerettem volna továbbtanulni itthon, Magyarországon, csakúgy, mint édesanyám. A hátrányom miatt azonban még csak jelentkezni sem volt esélyem erre a szakra. Így hát kimentem Ausztriába tanulni, és a Bécsi Egyetemen végeztem.

Nemrég itthon szerettem volna angolból nyelvvizsgát tenni, de nem tudtam elérni, hogy felolvassák a hallásértés-feladatot. Ez a probléma nemcsak engem érint. Magyarországon is több száz, akár több ezer hallássérült van, akik így vagy úgy, de nem tudnak nyelvvizsgát szerezni. Megoldásként egy újabb törvénymódosításra lenne szükség. Bízom benne, hogy egyszer erre is sor kerülhet.