![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2020/07/halálolos3.jpg)
Mindkét esetben a járművezetők figyelmetlensége vezetett a gyalogosgázolásokhoz.
Sopronban, a Városház utca 2. szám előtt egy tehergépkocsi vezetője a polgármesteri hivatal gépkocsi bejáratánál leparkolt július 29-én 10 óra 10 perckor, mivel a mögötte lévő munkaterületről egy konténert akart elszállítani. Elindulásakor – figyelmetlensége miatt – nem győződött meg arról, hogy a tehergépkocsi holtterében egy járókerettel közlekedő 81 éves asszony lépett a járműve elé, akit ennek következtében elütött. A baleset során a gyalogos olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette.
![](http://www.police.hu/sites/default/files/styles/751x500/public/hal%C3%A1los_9.jpg?itok=8Ypk8XJO)
Ugyanazon a napon Sopronban, a Lackner Kristóf utcában közlekedett egy hulladékszállító tehergépkocsival egy 58 éves férfi. A sofőr a gépjárművel megállt a Ferenczy János utcában egy gyalogátkelőhelynél, azonban a szemétszállító gépkocsi elejével túlhajtott az útburkolati jelzésen. A jármű két utasa kiszállt, szolgálati feladataikat elvégezték, majd visszaültek a teherautóba. A vezető a járművel elindult, azonban figyelmetlenségéből adódóan nem adott elsőbbséget a zebrán áthaladó, a gépkocsit bal oldalról gyalogosan kikerülő 79 éves nőnek, ezért őt elgázolta. A baleset következtében az idős asszony megsérült, őt a mentők kórházba vitték. A baleset körülményeit a Soproni Rendőrkapitányság vizsgálja.
![1](http://www.police.hu/sites/default/files/inline-images/s%C3%BAlyos.jpg)
Felhívjuk a járművezetők figyelmét arra, hogy
- A kijelölt gyalogos-átkelőhelyen áthaladó gyalogosnak a járművekkel szemben elsőbbsége van.
- A járművezetők esetében nagyon fontos, hogy mindig fokozott óvatossággal, a sebesség jelentős csökkentésével közelítsék meg a kijelölt gyalogos-átkelőhelyeket, buszmegállókat, illetve azokat a helyeket, ahol gyalogosok jelenlétére számítani lehet, valamint mindig az időjárási-, látási- és útviszonyoknak megfelelően vezessék gépjárművüket!
![1](http://www.police.hu/sites/default/files/inline-images/Prevenci%C3%B3s%20k%C3%A9p.jpg)
…hogy mindenki hazaérjen!