Az első győri Ba-Rock zenebona 26 együttese 13 helyszínen várja a győrieket augusztus 20-án. Minden korosztály megtalálhatja a maga kedvenceit. A koncertek ingyenesek lesznek, ám a járvány miatti létszámkorlátozás következtében kizárólag győrieket engednek be.
A rendezvényt kitaláló és kezdeményező dr. Dézsi Csaba András polgármester – aki közismerten kedvelője és értője ennek a zenének – azt mondja: a hazai együtteseknek fellépési lehetőséget nyújtanak, a közönségnek pedig hazai rockzenét, maradandó élményt.
– Rock vagy barokk?
– Rock, egy barokk városban. 26 koncert 13 helyszínen a győrieknek.
– Csak a győrieknek?
– Igen. Sajnálom, de ezúttal más települések lakói nem férnek be a programokra, hiszen ismeretes, hogy a járványveszély miatt egy koncerten legfeljebb 500 ember lehet jelen. Ebbe a félezerbe bele kell számolni a zenekarokat, sőt azoknak a technikai segítőit is. Nem tehetjük meg, hogy az ingyenes koncertekről – amelyekkel valamelyest a kényszerből elmaradt nyárzárót is pótolni szeretnénk – pont a győriek szoruljanak ki. A nyárzáróra a Slade együttest hívtuk meg, azt szerettük volna, hogy a hosszú bezártság után felszabadultan, önfeledten élvezzék az emberek a koncert hangulatát. Engedélyezték is a rendezvényt, de csak 500 álló vagy ezer ülő nézőnek. A Slade egy rockzenekar, melynek a koncertjein ugrálnak, táncolnak a rajongók, így az ültetéses rendezvény nem jött szóba. A Slade számításom szerint az engedélyezett 500 helyett 20-30 ezer embert vitt volna ki a koncertre, ezért aztán erre a nyárra le kellett mondanunk róluk.
– Milyen igazolvánnyal lehet bejutni a koncertekre?
– Csütörtöktől a jegymester.hu oldalon lehet regisztrálni. Egy koncertre 460 jegyet adnak ki, a többi negyven az elő- és a főzenekaré, meg a segítőiké. A jegyet mindenki hozza magával, de emellett a személyi igazolvány és a lakcímkártya is szükséges ahhoz, hogy beengedjék.
– Egy ember hány koncertre regisztrálhat?
– Csupán egyre, hiszen mindegyik koncert ugyanabban az időpontban kezdődik. Egy ember maximum két jegyet kérhet. A rendezvényről részletes információkat a hellogyor.hu honlapon találhatnak az érdeklődők.
– Melyik korosztály a célközönség?
– Mindegyik nemzedék megtalálhatja a maga kedvenceit. A fiatalok valószínűleg nagy örömmel fogadják az Intim Torna Illegált, az Ivan&The Parazolt. A harmincas-negyvenes korosztály szívét bizonyára megdobbantja az Anna and the Barbies, valamint a Fish. A középkorosztály számára sokat jelenthet a Leander Kills, a Depresszió vagy éppen a Kiscsillag zenéje. Az idősebbek pedig nosztalgiázhatnak a Bikini vagy a régi EDDA-dalokat játszó Zártosztály fellépésén. Minden koncerten lesz egy helyi előzenekar, majd egy országosan ismert, népszerű együttes. Egyetlen kivételt teszünk, ismertségük, népszerűségük, tehetségük miatt a győri Auróra fő zenekarként lép színpadra.
– A műfaj legszínvonalasabb zenekarait hozzák Győrbe. Minden meghívott együttes elfogadta a felkérést?
– A koncertnek az is célja, hogy fellépéshez segítse a magyar zenekarokat, ezért természetesen fellépti díjat fizetünk, minden együttesnek ugyanannyit. Nem tudtuk megfizetni Hobó és Deák Bill Gyula közös fellépését, és Charlie koncertjét sem. Nem tartottuk volna tisztességesnek, hogy egy ilyen rendezvényen többet fizetünk az egyik együttesnek, mint a másiknak. Tudtommal Charlie a közeljövőben koncertezik Győrött. A Lord is szóba jött, de ők egy nappal korábban a Bridge-ben lépnek fel.
– Hány nap alatt szervezték meg ezt a 13 helyszínen zajló, nagyszabású zenebonát?
– Nagyjából tíz nappal ezelőtt találtam ki, határoztam el, s a kultúra területén dolgozó munkatársaink tapasztalatát, tudását dicséri, hogy ilyen rövid idő alatt létrejöhet ez a rendezvény. Sokan segítettek, például Hajtó Péter képviselő úr koncertszervezési tapasztalatait is felhasználtuk. Tekintettel arra, hogy a Sziget és a VOLT elmarad, azt hiszem, 2020-ban ez lesz a legtöbb zenekart egy időben aktivizáló koncertesemény Magyarországon.