Spanyol foci

Messi nem vett részt a Barcelona szezon előtti tesztelésén

Fotó: Pixabay
MTI
2020.08.30. 19:44

Lionel Messi vasárnap délelőtt nem vett részt a Barcelona labdarúgócsapatának szezon előtti koronavírus tesztelésén. A La Liga ezután közleményt adott ki, amely szerint a hatszoros aranylabdás argentin sztár szerződése érvényes a következő szezonra.

A katalán együttes játékosai 10.15-től délig kisebb csoportokra bontva az előzetes ütemezés szerint érkeztek az edzőközpontba, Messi azonban – a keret egyedüli tagjaként – nem csatlakozott társaihoz. A spanyol sajtó már szombaton arról számolt be, hogy az egyesületet húsz év után elhagyni szándékozó argentin támadó korábbi elhatározásával ellentétben mégsem jelenik meg a vasárnapi tesztelésen.

Márpedig teszt hiányában a 33 éves Messi hétfőn nem kezdheti meg társaival a felkészülést. Miután azonban távozni készül, ez vélhetően amúgy sem áll szándékában.

Miután Messi nem jelent meg Barcelonában, a La Liga közleményt adott ki, miszerint a játékmester szerződése érvényes a következő idényre, azaz csakis úgy távozhat a katalán együttestől, ha egy másik klub kifizeti érte a kilépési záradékban szereplő, 700 millió eurós kivásárlási árat.

A Barcelona kedden erősítette meg hivatalosan a napokkal korábbi sajtóértesülést, miszerint a hatszoros aranylabdás Messi távozni akar. A támadó 2000-ben, 13 évesen lett a Barcelona játékosa, a felnőttek között a 2003/2004-es idényben mutatkozott be, azóta pedig a klub történetének legeredményesebb futballistája lett.

 A katalán gárda augusztus 14-én 8-2-re kikapott a későbbi győztes Bayern Münchentől a Bajnokok Ligája-negyeddöntőjében, ezzel a történelmi vereséggel pedig eldőlt, hogy a klub a 2007/2008-as évad után először zár trófea nélkül egy szezont. Azóta Ronald Koeman személyében kinevezték az új vezetőedzőt, aki sajtóhírek szerint több játékostól – köztük Luis Suáreztől, Ivan Rakitictől, Arturo Vidaltól és Samuel Umtititől is – megválna, ami állítólag az utolsó csepp volt Messi számára.

Bár a dél-amerikai klasszis szerződése még egy évig érvényes, a játékos egy záradékra hivatkozva szeretne csapatot váltani, ez lehetővé tenné számára, hogy ingyen igazoljon másik klubhoz.

Csakhogy – a Barca tájékoztatása szerint – annak a határideje, hogy jelezze ilyen irányú szándékát, júniusban lejárt. A spanyol és az európai futballszezon rendszerint májusban ér véget, azonban a koronavírus-járvány miatt előbbi júliusban, utóbbi augusztusban zárult.

A katalán egyesületnél a sajtó szerint Messi szerződésben foglalt 700 millió eurós kivásárlási árát tekintik kiindulási alapnak az esetleges tárgyalások során, ingyen távozásról pedig hallani sem akarnak.

Kapcsolódó témák: #labdarúgás |