![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2020/08/Csizmadia_Gábor_búcsúztatás_Dr.Urbán_Zoltán_beiktatás_1200px_15_20200831_Ács-Tamás_IMG_73871.jpg)
Ahogy szombati interjúnkban már részleteztük, hét év után búcsúzik a megyei rendőrfőkapitány, Csizmadia Gábor rendőr vezérőrnagy. A hivatalos elköszönésre ma került sor, ünnepélyes keretek között.
Az ünnepi állománygyűlést az egykori zsinagógában tartották, rendőrségi vezetők, városvezetők és meghívott vendégek jelenlétében.
Csizmadia Gábor hét éven át szolgálta főkapitányként a megyét, szeptember elsejével a rendőrségi törvényeknek megfelelően nyugállományba kell vonulnia. Az erről szóló hivatalosan papírokat is az ünnepségen kapta meg, ahogy 46 év rendőri munkájáért járó vastapsot is.
A távozó főkapitány utódjának dr. Urbán Zoltán László rendőr dandártábornokot nevezték ki, aki szintén megkapta az erről szóló hivatalos papírokat, illetve elődje a csapatzászlót is átnyújtotta neki.
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2020/08/Csizmadia_Gábor_búcsúztatás_Dr.Urbán_Zoltán_beiktatás_1200px_21_20200831_Ács-Tamás_IMG_7428-700x467.jpg)
Szeptember 1-jétől a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője tehát dr. Urbán Zoltán László rendőr dandártábornok.
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2020/09/Csizmadia_Gábor_búcsúztatás_Dr.Urbán_Zoltán_beiktatás_1200px_20_20200831_Ács-Tamás_IMG_7419.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2020/09/Csizmadia_Gábor_búcsúztatás_Dr.Urbán_Zoltán_beiktatás_1200px_01_20200831_Ács-Tamás_IMG_7299.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2020/09/Csizmadia_Gábor_búcsúztatás_Dr.Urbán_Zoltán_beiktatás_1200px_02_20200831_Ács-Tamás_IMG_7301.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2020/09/Csizmadia_Gábor_búcsúztatás_Dr.Urbán_Zoltán_beiktatás_1200px_03_20200831_Ács-Tamás_IMG_7314.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2020/09/Csizmadia_Gábor_búcsúztatás_Dr.Urbán_Zoltán_beiktatás_1200px_05_20200831_Ács-Tamás_IMG_7328.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2020/09/Csizmadia_Gábor_búcsúztatás_Dr.Urbán_Zoltán_beiktatás_1200px_07_20200831_Ács-Tamás_IMG_7339.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2020/09/Csizmadia_Gábor_búcsúztatás_Dr.Urbán_Zoltán_beiktatás_1200px_04_20200831_Ács-Tamás_IMG_7324.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2020/09/Csizmadia_Gábor_búcsúztatás_Dr.Urbán_Zoltán_beiktatás_1200px_08_20200831_Ács-Tamás_IMG_7341.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2020/09/Csizmadia_Gábor_búcsúztatás_Dr.Urbán_Zoltán_beiktatás_1200px_09_20200831_Ács-Tamás_IMG_7343.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2020/09/Csizmadia_Gábor_búcsúztatás_Dr.Urbán_Zoltán_beiktatás_1200px_10_20200831_Ács-Tamás_IMG_7344.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2020/09/Csizmadia_Gábor_búcsúztatás_Dr.Urbán_Zoltán_beiktatás_1200px_12_20200831_Ács-Tamás_IMG_7356.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2020/09/Csizmadia_Gábor_búcsúztatás_Dr.Urbán_Zoltán_beiktatás_1200px_13_20200831_Ács-Tamás_IMG_7366.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2020/09/Csizmadia_Gábor_búcsúztatás_Dr.Urbán_Zoltán_beiktatás_1200px_14_20200831_Ács-Tamás_IMG_7379.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2020/09/Csizmadia_Gábor_búcsúztatás_Dr.Urbán_Zoltán_beiktatás_1200px_15_20200831_Ács-Tamás_IMG_7387.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2020/09/Csizmadia_Gábor_búcsúztatás_Dr.Urbán_Zoltán_beiktatás_1200px_16_20200831_Ács-Tamás_IMG_7394.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2020/09/Csizmadia_Gábor_búcsúztatás_Dr.Urbán_Zoltán_beiktatás_1200px_17_20200831_Ács-Tamás_IMG_7395.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2020/09/Csizmadia_Gábor_búcsúztatás_Dr.Urbán_Zoltán_beiktatás_1200px_18_20200831_Ács-Tamás_IMG_7402.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2020/09/Csizmadia_Gábor_búcsúztatás_Dr.Urbán_Zoltán_beiktatás_1200px_19_20200831_Ács-Tamás_IMG_7408.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2020/09/Csizmadia_Gábor_búcsúztatás_Dr.Urbán_Zoltán_beiktatás_1200px_21_20200831_Ács-Tamás_IMG_7428.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2020/09/Csizmadia_Gábor_búcsúztatás_Dr.Urbán_Zoltán_beiktatás_1200px_22_20200831_Ács-Tamás_IMG_7439.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2020/09/Csizmadia_Gábor_búcsúztatás_Dr.Urbán_Zoltán_beiktatás_1200px_23_20200831_Ács-Tamás_IMG_7441.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2020/09/Csizmadia_Gábor_búcsúztatás_Dr.Urbán_Zoltán_beiktatás_1200px_24_20200831_Ács-Tamás_IMG_7446.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2020/09/Csizmadia_Gábor_búcsúztatás_Dr.Urbán_Zoltán_beiktatás_1200px_26_20200831_Ács-Tamás_IMG_7456.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2020/09/Csizmadia_Gábor_búcsúztatás_Dr.Urbán_Zoltán_beiktatás_1200px_25_20200831_Ács-Tamás_IMG_7450.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2020/09/Csizmadia_Gábor_búcsúztatás_Dr.Urbán_Zoltán_beiktatás_1200px_27_20200831_Ács-Tamás_IMG_7458.jpg)
Galéria: Ács Tamás
TV-s szerkesztő: Zombai-Kovács Ákos