Női kézilabda

Győztek a győri lányok

Fotó: Vig Norbert
Győr+
2020.09.04. 21:02

A K&H női kézilabda liga újabb állomásán, a bajnoki versenysorozat első hetének zárásaként a Kisvárda Master Good SE csapatát fogadta a Győri Audi ETO KC.

1.félidő
A győri kapuban Solberg kezdett, a félpályánál pedig Fodor, Oftedal, Taleska, Brattset, Kristiansen és Lukács sorakozott fel.

Brattset hamar felavatta a vendégek hálóőrét, Pásztort – fél perc sem telt el és máris 1-0 szerepelt az eredményjelzőn. A folytatásban Lukács szélről, Oftedal középről bombázott a Kisvárda kapujára, majd Milosevic nyolc és fél perces vendég gólcsendet követően talált be. Kurtovic sikerrel értékesítette az első kiharcolt hétméteresünket, Karnik átlövésből válaszolt. Oftedal újabb, immár harmadik találatának köszönhetően tíz perc elteltével 6-2-re vezettünk. Solberg fantasztikus reflexeit megcsillogtatva hárította Karnik lövését hétméteresből, majd gyors ellentámadás végén Taleska lőtt klasszikus átlövésgólt. Oftedal villámtempóban robogott végig a pályán – hatgólos hátránynál a vendégek időt kértek. Mihálffy és Kristiansen talált be, Danyi Gábor pedig pályára küldte Hansent és Edwige-t is. Lukács szélről növelte tovább előnyünket, mely a félidő feléhez érve már hét volt (10-3). Hansen remek testcsellel megverte védőjét, akit a játékvezetők a szabálytalan megmozdulásért sárgalappal jutalmaztak, míg átlövőnk megszerezte a maga első találatát.

Fotó: Vig Norbert

Udvardi szépített, majd Lukács ellen ziccerben elkövetett szabálytalanságért Milosevicet küldték ki a bírók kétpercre – a megítélt büntetőt Kurtovic értékesítette. Nze-Minko is a pályán, s azonnal helyzetbe hozta Fodort, aki egy szép szélső találattal hálálta ezt meg. Mihálffy ugrott magasra és lőhetett kintről, majd ismét Fodor következett. A szélső parádéba Lukács is beszállt, ezzel a 20. percben már tíz volt a különbség. Soltész gólja után, Mihálffy kiállításával hátrányban folytathatták a játékot a piros mezes várdaiak, sőt, Kristiansen büntetőből ismét beállította a tízgólos különbséget. Solberg könnyedén hatástalanította Siska hétméteres-kísérletét, azonban Pásztor nem tudott túljárni Kurtovic eszén, aki szintén a hetes vonalról talált be. Az első játékrészből hátralévő időben Karnik kétszer, míg Kristiansen egyszer talált be, így 18-8-as félidei eredménnyel vonulhattunk a szünetre.  

Félidei eredmény: 18-8

2.félidő
A második harminc percre két helyen is változtatást eszközölt Danyi Gábor, pályára küldte Faluvégit és Glausert is.

Fotó: Vig Norbert

A Dombi és Faluvégi gyors egymásutánban megszerezték első találatukat a mérkőzésen, majd Siska és Oftedal csatlakozott hozzájuk a gólgyártásban. Taleska nagy lendülettel érkezett és egy hatalmas bombát engedett el Mátéfi kapujába (21-10). Milosevic, Brattset és Kurtovic gyarapították csapatuk gólszámát a második félidő nyitányán, Glauser pedig szép védésekkel örvendeztette meg a zöld-fehér szurkolótábort. Kurtovic betörésből lőtte újabb gólját, majd Dombi kiállítását kihasználva Glauser is megszerezhette első találatát győri színekben, méghozzá egy remek egész pályás gólnak köszönhetően. A 38. percben Oftedal már hat találatnál járt, mikor is 14 gólos előnyt tudhattunk magunkénak (26-12). Faluvégi gyönyörű szélső megoldást választott helyzete értékesítésére, húzást követően nagy terület kínálkozott, amivel játékosunk élni is tudott. Mihálffy és Dombi próbált faragni a hátrányon, ám Kristiansennek is volt ehhez néhány szava (28-14). A 44. percben Csekő váltotta Fodort balszélen. A védőfal nem tudta Taleska útját állni, Lukács kiállításával emberhátrányba kerültünk. Dombi és Hansen, majd Milosevic és Mihálffy következett a gólszerzők listáján. Boutit szándékos lábbal történő labdaérintés miatt küldték ki a játékvezetők két percre az 50. perc derekán. Hét és fél perccel a találkozó vége előtt harmadik időkérési lehetőségét is kihasználta Bakó Botond. Nze-Minko bizonyult megállíthatatlannak – előbb betörésből, majd saját kilenceséről lőtt, utóbbi esetében üres kapus gólt. Öt perccel a vége előtt Udvardi vette be Glauser kapuját, majd Nze-Minko, Mihálffy állította be a végeredményt.
Végeredmény: 33-20

Danyi Gábor„Szeretnék gratulálni a Kisvárdának! Hosszú lefolyású, jól megtervezett támadásokat vezettek ellenünk és jó kézilabdát játszottak. A második félidő közepéig mi irányítottunk, az utolsó 15 perc nem teljesen úgy alakult, ahogy terveztük, de tanulunk a hibáinkból és kijavítjuk őket. Zárt hatosfalat próbáltunk játszani, ami az első félidőben nagyon hatékonynak bizonyult és gyors támadásokat tudtunk vezetni belőlük. A keddi mérkőzéshez képest sikerült javulnunk, dolgozunk tovább.”

Silje Solberg: „Nagyon stabil védekezést mutattunk az első félidőben, amely mögött könnyű dolgunk volt nekünk, kapusoknak – könnyen tudtam olvasni a lövéseket. Próbáltuk az ellenfél erősségeit kivenni és innentől kezdve kicsit szenvedősebbé vált a támadójátékuk, mi tudtunk futni és tudtuk irányítani a mérkőzést. A második félidőben próbáltuk az első harminc perc játékát folytatni, de még van mit javítanunk ezen. Összességében úgy gondolom, jó munkát végeztünk.”

Bakó Botond: „Gratulálok a Győrnek a győzelemhez! Sajnos az első félidőben eldöntötték a mérkőzést. Az történt, amire számítottunk, de sajnos nem tudtuk hatástalanítani őket. Nem voltunk elég hatékonyak védekezésben, de a második félidőben a távoli zónából lőtt góljainknak köszönhetően eredményesebbek tudtunk lenni. A védekezésünk is nagyobb ellenállást mutatott, ezáltal kapusaink is védésekhez juthattak. A második félidő pozitív számunkra, de tudjuk, hogy sokat kell még tanulnunk.”

Dombi Luca: „Először szeretnék gratulálni az ETO-nak! Készültünk erre a mérkőzésre, de a Győr nem a mi szintünk. Szerencsére sikerült szorosabb második félidőt produkálnunk, próbáltuk lassítani a játékukat hosszú támadásvezetéssel.”

Forrás: gyorietokc.hu

Kapcsolódó témák: #Győri Audi ETO KC | #kézilabda |