Eno Peci albán táncos, koreográfus 1998-ban érkezett Bécsbe, a politikai válság elől menekült el hazájából. Nyelvtudás nélkül került a Bécsi Állami Operaházba, ma már kitűnően kommunikál, és családjával továbbra is az osztrák fővárosban él. Városunkban a Győri Balett Körforgás című estjének egyik koreográfusaként mutatkozik be. A szeptember 19-i premier apropóján beszélgettünk vele.

Miért pont Bécs?

A nővérem akkor már két éve ott élt, így volt lehetőségem hozzá költözni. Mindössze tizenöt éves voltam, amikor 1998-ban Albániában súlyos politikai válság robbant ki. Beláttam, hogy ott már nem lenne jövőm.

És úgy érzi, Ausztriában megtalálta a helyét?

Igen, persze ez nem ment könnyen. Nyelvtudás nélkül kerültem a Bécsi Állami Operaházba. Az általános iskolában angolul tanultunk, de akkor még a bécsi balettiskolába nem járt annyi külföldi növendék, mint manapság, így muszáj volt megtanulnom németül. Klasszikus balett szakon végeztem, ám rájöttem, ez nem az én stílusom.

Pedig táncolt több olyan híres klasszikus darabban, mint a Don Quijote és a Hattyúk tava.

Ezek a szerepek kellettek ahhoz, hogy ráébredjek, ez nem az én irányom. Az én stílusom a modern, kortárs balett, amivel igazán ki tudom magam fejezni. A táncművészetben a legfontosabb, hogy mindenki ismerje és fogadja el a saját testét. Előfordul, hogy valakinek nincs tökéletes „első pozíciója”, ám a modern balettel kiválóan tudja prezentálni, hogy mire képes. Természetesen a klasszikus balett mindennek az alapja, de úgy érzem, hogy a kortárs tánccal sokkal jobban meg tudom mutatni, át tudom adni azt a közönségnek, amit valójában érzek. Fontos, hogy egy művésznek legyen szabadságvágya és bátorsága mindig valami újat kipróbálni. Számomra ezt a kortárs balett jelenti.

2009-ben lett a Bécsi Állami Operaházban szólista…

Igen, és azóta koreografálok ott, valamint több európai országban is, de Magyarországon ez az első alkalmam.

És hogy tetszik Győr, mit gondol a Győri Balettról?

Győr szép város, szeretem a hangulatát. A Győri Balettról pedig már hallottam, ám ezelőtt sosem láttam őket táncolni. Velekei László igazgató és Lukács András (művészeti vezető – a szerk.) – akit egyébként már tizenöt éve ismerek, még a Bécsi Operából – hívott meg, hogy készítsünk közösen egy darabot. Ennek nagyon megörültem, mert bár nem ismertem a társulat előadásait, tudtam, hogy a fő irányzat itt is a kortárs balett. A győriek kiváló alappal rendelkeznek, és szimpatikusak voltak már az első pillanattól kezdve, láttam rajtuk, hogy nyitottak az újra. A kommunikációval sincs gond, jól megértjük egymást angolul. Persze vannak félreértések, de a tánc mindig a közös nyelv marad.

Az új alkotása a magányról szól.

A magány nem egyenlő az egyedülléttel. Vannak pillanatok, amikor az ember a családjával vagy a párjával él, ennek ellenére magányosnak érzi magát. Én is éreztem már magam magányosnak, és az teljesen természetes, hogy vannak olyan időszakok az életünkben, amikor elkap a magányérzet. Ám van, aki ezzel megbékél egyedül, míg mások megosztják mással, másokkal. A magányra pedig a gyógyír az összetartozás. Ezt szeretném ábrázolni.

Hogyan lehet ezt az érzést szemléltetni a színpadon?

A megfelelő zene kiválasztása és a világítástechnika elengedhetetlen. A balettosok jelmeze is tükrözni fogja ezt a hangulatot: egyszerű, fekete balettruhában táncolnak majd. A magányosság teljes atmoszféráját próbálom színpadra varázsolni a tánc nyelvén, a hozzáillő kellékekkel: egy házikóval, amely a családot és az összetartozást szimbolizálja, valamint órákkal, melyek az idő múlását jelképezik. Bízom benne, hogy a nézőknek átjön a koncepció, amit elképzeltem.

A Körforgás című darab szakmai bemutatója szeptember 18-án, premierje szeptember 19-én lesz: az első felvonását Eno Peci, a másodikat pedig Lukács András koreografálja.