![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2020/09/zsinagóga-150-éves-kiállítás-mg-06-scaled.jpg)
150 évvel ezelőtt, szeptember 15-én avatták fel a győri zsinagógát. Ennek emlékére a zsinagógát körbeölelő kerítésen elhelyezett, az épület történetét feldolgozó molinókból nyílt szabadtéri tárlat kedden.
A város zsidósága 1861-ben úgy döntött, zsinagógát épít. A 600 négyszögöles telket a hitközség 6000 forintért vette meg, majd a “templom-építési bizottmány” tervpályázatot írt ki izraelita templom és iskola tervezésére. Benkó Károly tervét fogadták el, a költségeket a hitközség az ülőhelyek örök áron való megvételéből, a hitközség tagjainak kamatmentes hiteléből és adományokból fedezte.
„A 150 éves zsinagóga története jelképe az összefogásnak, a túlélésnek a fejlődésnek, Győr történetének” – hangsúlyozta dr. Dézsi Csaba András polgármester. Az épületet a közösség összefogása hozta létre, egy olyan közösségé, aki sokat tett a város fejlődéséért, kultúrájáért, gazdaságáért. Azokat az emberek, akik ezt az épületet megálmodták, és akik létrehozták, azokat a 20. század történetének egy sötét időszakában csaknem teljesen kiirtották. 1991-ben az önkormányzat, és az épület megmentésére létrejött alapítvány, valamint a győriek összefogásával felújították a zsinagógát tisztelegve ezzel az ősök előtt és megmentve azt a jövő generációi számára.
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2020/09/zsinagóga-150-éves-kiállítás-mg-13-700x467.jpg)
Totha Péter Joel rabbi a 150 évvel ezelőtti avató ünnepség részleteit idézte fel, többek mellett beszélt arról, hogy már korán reggel elözönlötték a környező utcákat az ünneplők, megtelt a zsinagóga belső tere és a karzata, az emberekre lenyűgöző hatással volt az épület szépsége. Mint mondta, akkoriban mintegy ötezren voltak a Zsidó Hitközség tagjai, elhurcolásuk után mintegy 150-en tértek vissza.
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2020/09/zsinagóga-150-éves-kiállítás-mg-15-700x503.jpg)
Borsa Kata, az Öt Templom Fesztivál programigazgatója pedig arról beszélt, hogy a Széchenyi István Egyetem, a Győri Önkormányzat, a Rómer Flóris Művészeti és Történeti Múzeum közösen üzemelteti az épületet, amely ma már nem vallási helyszín, de a zsidó közösség itt tartja ünnepeit, közösségi térként funkcionál, kiállításoknak, koncerteknek, ünnepi eseményeknek ad helyet.
A 18 tabló év végéig látható a zsinagóga kerítésein.
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2020/09/zsinagóga-150-éves-kiállítás-mg-05-scaled.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2020/09/zsinagóga-150-éves-kiállítás-mg-01-scaled.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2020/09/zsinagóga-150-éves-kiállítás-mg-04-scaled.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2020/09/zsinagóga-150-éves-kiállítás-mg-02-scaled.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2020/09/zsinagóga-150-éves-kiállítás-mg-03-scaled.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2020/09/zsinagóga-150-éves-kiállítás-mg-06-scaled.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2020/09/zsinagóga-150-éves-kiállítás-mg-07-scaled.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2020/09/zsinagóga-150-éves-kiállítás-mg-08-scaled.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2020/09/zsinagóga-150-éves-kiállítás-mg-11-scaled.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2020/09/zsinagóga-150-éves-kiállítás-mg-10-scaled.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2020/09/zsinagóga-150-éves-kiállítás-mg-13-scaled.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2020/09/zsinagóga-150-éves-kiállítás-mg-14-scaled.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2020/09/zsinagóga-150-éves-kiállítás-mg-15-scaled.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2020/09/zsinagóga-150-éves-kiállítás-mg-17-scaled.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2020/09/zsinagóga-150-éves-kiállítás-mg-18-scaled.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2020/09/zsinagóga-150-éves-kiállítás-mg-16-scaled.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2020/09/zsinagóga-150-éves-kiállítás-mg-19-scaled.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2020/09/zsinagóga-150-éves-kiállítás-mg-20-scaled.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2020/09/zsinagóga-150-éves-kiállítás-mg-21-scaled.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2020/09/zsinagóga-150-éves-kiállítás-mg-22-scaled.jpg)
Szerző: Földvári Gabriella