Hat tonna szemetet gyűjtöttek össze a Bodrogon

Fotó: PET Kupa archív
mti
2020.09.16. 11:13

Hat tonna hulladékot gyűjtött össze a Bodrog Sárospatak és Tokaj közötti szakaszáról az I. Bodrogi PET Kupa mezőnye

A verseny során szerzett tapasztalatok azt mutatták, hogy a folyó két ágából, a Latorcából és az Ungból hatalmas mennyiségű hulladék érkezik Ukrajna felől, a számítások szerint ezen a versenyen megdőlt az egy résztvevőre kiszámolt, összegyűjtött hulladék mennyisége. A több tonnányi szeméttől kisebb-nagyobb ártéri erdőszakaszokat sikerült megtisztítani, de egyes területekre már nem jutottak el a petkalózok.

Emlékeztetett, a nyolc éve rendszeresen megtartott tiszai hajós hulladékgyűjtő versenyeknek és az év közben szervezett akcióknak köszönhetően mostanra összesen 90 tonna szennyező anyagot sikerült összegyűjteni a folyók ártereiből, egyes folyószakaszokat pedig teljesen megtisztítva adtak vissza a versenyzők a természetnek.

A Bodrogi PET Kupát az ÖKOsaBB elnevezésű csapat nyerte, a második egy veteránokból álló baráti csapat, a PETúnia lett – akik az egy főre jutó hulladékmennyiség összegyűjtéséért járó díjat is elnyerték – harmadik helyet pedig az olaszliszkai önkormányzat Liszka Gálya – Húzzuk együtt! gárdája szerezte meg. Az eddigi gyakorlatnak megfelelően az összegyűjtött hulladékmennyiség legalább felét újrahasznosítják majd.

A hulladékgyűjtés ősszel az ártéri erdőkben folytatódik

Kapcsolódó témák: #környezetvédelem | #Magyarország | #PET Kupa |