Sárga mentőhelikopter száll le a kórház tejére. Hetente háromszor-négyszer hoznak légi úton súlyos betegeket a győri sürgösségi osztályra. Most egy téti idős asszonnyal érkeznek, aki súlyos epilepsziás rohammal küszködik.
A várakozók és a nyilvános napra érkezők látják, ahogy a piros dzsekis mentősök gyors léptekkel tolják be a nőt kezelőbe.
Miért gondoltak arra, hogy – miközben nyilván nem tudnak leállni a betegek ellátásáról – a személyiségi jogok tiszteletben tartásával, de az érdeklődőknek is megmutatják a sürgősségi ellátás folyamatát? – kérdeztük dr. Geiszlinger Beatrix osztályvezető főorvost. “Európai kezdeményezésre a Magyar Sürgősségi Orvostani Társaság azt ajánlotta, hogy Magyarországon is célirányosan tájékoztassuk az enbereket, miként zajlik az ellátásuk, milyen esetben indokolt, hogy hozzánk kerüljenek a panaszaikkal, s miért kell várakozni” – válaszolta a főorvosnő, majd hozzátette: “Évente 62-63 ezer súlyos beteget látunk el folyamatos munkarendben, kiszámíthatatlan, hogy mikor történik egy tömegbaleset vagy más váratlan tragádia. Az állandó készenlét ennek a szakmának elengedhetetlen része.”
Mekkora személyzet látja el a valamilyen módon, mentővel, kocsival, gyalog, ide érkező betegeket?
“Két orvosunk teljes állásban, ketten részállásban dolgoznak a sürgősségin, s van négy szakorvos-jelötünk is. Rajtuk kívül az osztályok ügyeletesei is konzíliumot adnak, lejönnek, ők is megnézik a beteget. Főállásban negyvenhárom ápolónk van, rajtuk kívül nyugdíjasok, más osztályokon dolgozók részmunkaidőben vállalnak munkát. Több ápolóra volna szükség, de más osztályok is hiánnyal küszködnek, tőlük sem csábíthatunk ide szakembereket. Ráadásul itt is csak 20 százalékkal tudnának többet keresni, ami nem nagy pénz.”
A külső váróban most tizenketten ülnek. Egy férfi, karjában a kanüllel, a laborvizsgálat, s a röntgen eredményére vár, aztán óvatosan megpróbál kiosonni. Azt mondja, inkább hazamegy. A biztonsági őr, meg az ápolónők fogják vissza, győzködik: ember, ne tegye, lehet, hogy súlyos az állapota, rövidesen itt lesznek az eredményei, maradjon a fenekén. “Én egy cigiért szivesen kockáztatom az életemet” – erősködik. “Hazamegyek, aztán ha megint rosszul leszek, küldjék értem a mentőt.” Végül sikerül meggyőzni, marad a sürgősségin.
Az érkező új betegeket a triázs fogadja, ők sorolják be őket állapotuk súlyossága szerint. “Sajnos sokan két-három hete fennálló, sürgős beavatkozást nem igénylő panaszokkal jönnek, mert úgy gondolják: itt egy füst alatt vért vesznek tőlük, ct-csinálnak, gyógyszert kapnak, nem kell a háziorvost felkeresni, s külön-külön időpontban elmenni a felírt szakvizsgálatokra” – mondják egybehangzóan az ápolónők. “Jöttek ide már kullancscsípéssel, körömgombával, de pattanással is – szól közbe az osztályvezető. “Indokolatlan eseteket nem láthatunk el, mert ezzel a valóban rászorulókat veszélyeztetnénk. A betegekben nincs empátia egymás iránt” – osztja meg szomorú tapasztalatát Geiszlinger Beatrix főorvosnő. “Nehezen fogadják el, hogy az életveszélyes, s a legsúlyosabb állapotban szenvedő embereket kell azonnal kezelésbe venni, a kisebb baleseti sérülésekkel várakozni kell.”
A várakozás okait is részletezi az osztályvezető: egy laborvizsgálat legalább egy-másfél óráig tart. A radiológus folyamatosan leletezi a röntgenképeket, vagy ultrahangot csinál. Naponta több ezer képet értékel. Ha nem elég alapos, ha kapkod, az a a beteg életébe, épségébe kerülhet. Egy hasi ct elvégzéséhez előtte két órán keresztül kontrasztanyagot kell inni. Közben folyamatosan érkeznek a mentők életveszélyes betegekkel és sajnos azok is lassítják az ellátást, aki indokolatlanul jön be a sürgősségire.
A győri sürgősséginek nagy az ellátási területe. Sopron irányába Veszkény a határ, az azon túliakat viszik Sopronba, a többieket Győrbe. Egy régebbi megállapodás értelmében a Komárom-Esztergom megyei Bábolna és Bana, valamint néhány Veszprém megyei település lakói is Győrhöz tartoznak. A politraumatizált sérültek mind ide érkeznek. Az égésplasztikára, a baleseti sebészetre, az idegsebészetre pedig a Dunántúl Balatontól északi részéről hozzák a betegeket.
Schlett Péter vezető ápolóval benézünk a fektetőbe is, ahol legfeljebb 24 órát tartózkodnak a betegek, utána, a pontos diagnózist és a sürgős ellátást követően kerülhetnek más osztályokra. Az epilepsziás hölgyet már monitorok figyelik, többen sürgölődnek körülötte. Néhány ágy még szabad, de rövidesen jelentkeznek a mentők, súlyos beteggel indultak útnak. A sürgősségin felkészülnek a fogadására. Vannak, akik szívinfarktussal vagy stroke betegséggel is nyugodtan besétálnak a sürgősségire, itt derül ki számukra is, hogy mekkora a baj.
“Átélünk horrorisztikus és megható történeteket is, amikor szinte minden ápoló ejt néhány könnyet” – mondja dr. Geiszlinger Beatrix. “Borzasztó volt, amikor egy két-három éves kisgyerek tarkóját a saját kutyájuk kapta el. Mindenki küzdött az életéért a kórházban, sajnos mégis elvesztettük. Emlékszem egy anyára, aki 39 hetes magzatával hozta a kórházba ellenőrzésre, hazafelé balesetet szenvedtek, amelynek halálos áldozata volt. Az anya és a gyermek is súlyosan megsérült, de őket sikerült megmentenünk.”
Szerző: Hajba Ferenc
Fotó: O. Jakócs Péter