Nem mindenkinek való a nagyváros, még akkor sem, ha ott született. És hiába szokta meg a budapesti létet, még Győr is nagynak tűnhet számára, főleg, ha úgy gondolkodik, mint Molnár Viktor. A megérzéseit követő fiatalember három éve él Győrben, egy ideje pedig Bőny-Szőlőhegyen lakik, hogy minél közelebb kerülhessen a természethez.

Molnár Viktor solymász, madárfiókákat ment, és másfél évig lakott egy jurtában. De haladjunk sorjában, hogy megérthessük, milyen álmait igyekszik átültetni a valóságba.

Bár ma még fürdőszobák felújításából tartja fenn magát, célja, hogy egyszer önellátó gazdálkodással teremtse meg mindennapi betevőjét. „Egy érzést keresek az életben, ami akkor járt át, amikor először kimentem az erdőbe. Hatéves lehettem, amikor először éreztem, hogy húz a természet. Mindezt úgy, hogy Budapesten születtem és csak három éve költöztem el onnan – meséli a solymász, merthogy tizenhét évesen a ragadozó madarakkal is elkezdett foglalkozni.

„Még ’97-ben találkoztam egy agrármérnökkel, aki solymászott. Nekem pedig annyira megtetszett, hogy kitanultam, és a mai napig foglalkozom vele. Bár szüleim szívbajt kaptak, amikor hazaállítottam egy héjával, de mivel édesanyám is nagyon szereti az állatokat, hamar elfogadták.”

Győrbe is a solymászat repítette, hiszen egy régi barátja kereste meg azzal, hogy dolgozzanak együtt. Ő pedig azonnal igent mondott, hiszen akkor éppen egy ilyen hívásra várt. Egy évig tartott a közös munka, majd az élet újabb megálló felé sodorta, ekkor találkozott Kok Annamáriával (róla is olvashattak Köztünk élnek című rovatunkban). „Ancsival azon dolgozunk, hogy kialakítsuk önellátó gazdálkodásunkat. Nem akarunk meggazdagodni, csak szeretnénk megélni abból, amit megtermelünk. Háziállatokat tartunk, mellette pedig madármentéssel is foglalkozunk. Ehhez pedig engedélyt is kaptunk a Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Környezetvédelmi és Természetvédelmi Főosztályától a sérült, beteg vagy egyéb ok miatt szabad életre nem alkalmas védett állatok tartására, így ha valaki talál egy sérült állatot, és bejelenti, akkor nálunk is lábadozhat.”

Térjünk vissza a jurtához, ami másfél évig nyújtott menedéket számára, Pannonhalma mellett. Bár egy ideje már elcsomagolta, ismét azt tervezi, hogy felállítja az udvaron. „A jurtában jöttem rá, hogy egy tárgy is lehet élő. Olyan érzés benne lakni, mintha megölelnének. Bár legnagyobb bánatomra a gyerekeim is nyomkodják a telefonjukat, azért a jurtában szeretnek aludni. Bevallásuk szerint az egyetlen hely, ahol nem félnek éjszaka” – hangsúlyozza a büszke édesapa, aki szemléletét és tudását szívesen megosztja a fiatalabb korosztállyal is. Így solymászbemutatót is szokott tartani, és szívesen mesél a magyar hagyományokról is, hiszen régóta foglalkoztatja a parasztság élete. „Úgy vettem észre, hogy a ragadozó madarak felkeltik a gyerekek érdeklődését, és általában tetszik az embereknek, ha elmesélem, hogy milyen kitartóan vágyom és keresem a természet közelségét.”

Molnár Viktor nagyon szereti az állatokat, de különösen a kutyákat érzi magához közel. Jelenleg a tanyán tartott állatok között három kutya is él; két foxterrier és egy közép-ázsiai pásztorkutya szalad csaholva, ha meglátja gazdáját. „Az állatok és a természet közelsége jelenti számomra az életet. Sok helyen dolgoztam, sok helyre utaztam, de valami másra vágytam. Úgy gondolom, a gépek túlságosan elkényelmesítenek minket” – mondja teljes meggyőződéssel.

Biztosan sokan érezték már, hogy az erdőben, ahogy maguk mögött hagyják a város zaját, lecsendesednek belül, és teljesen kikapcsolnak a madarak csicsergését és a szél susogását hallva. Molnár Viktor számára nyugalmat és békességet jelent a természet közelsége, és ahogy ő fogalmaz: „az én dolgom, hogy együtt éljek az élettel.”