Csokit is próbált lopni
Police.hu
2020.11.06. 08:35

Egy nap alatt kétszer is lopott

Ugyanazon a napon, hét órán belül két áruházból akart fizetés nélkül élelmiszereket elvinni egy pázmándfalui lakos, a rendőrök kétszer is elfogták.

A Győri Rendőrkapitányság lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat büntetőeljárást egy 30 éves férfival szemben.

A gyanúsított november 5-én fél négykor egy győri bevásárlóközpontban különböző csokoládékat és konzerveket rejtett ruházatába, majd a pénztárakat megkerülve, fizetés nélkül távozott. Az üzlet biztonsági őre a férfit – miután az üzletet elhagyta – feltartóztatta, és a helyszínre érkező járőröknek átadta. Az egyenruhások a pázmádfalui lakost elfogták, a helyi rendőrkapitányságra előállították, ahol a nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki.   

Kihallgatását követően a rendőrök szabadon bocsátották az elkövetőt, aki ugyanezen a napon este hét óra után egy másik győri üzletből – szintén a ruházatába rejtve – próbált 13 tábla csokoládét ellopni, de a biztonsági őr itt is feltartóztatta, majd őt a járőröknek átadta.

A tetten ért férfit a rendőrök ismét elfogták és előállították a Győri Rendőrkapitánysága, ahol lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt másodszor is gyanúsítottként lett kihallgatva.  

Kapcsolódó témák: #rendőrség |