Magyartanárnak született. Gondolkodó, a világot értelmezni tudó fiatalok ezreit nevelte föl a Kazinczy Ferenc Gimnáziumban, ahol igazgatóhelyettesként is dolgozik.
Érti a kort, amelyben él, érti a rábízott tanulók életérzéseit, külső és belső konfliktusait, lelki válságait. Nem akarja a saját világképére formálni őket, nem kioktat, hanem vitázik és meggyőz. Lehet, hogy az a titka, hogy szereti őket. Szivósné Vásárhelyi Zsuzsanna, a pedagógusnapon Kiváló Pedagógus Életműdíjjal kitüntetett, Péchy Blanka-díjas tanár nyugdíjba készül.
Gondolom, minden ismerőse azt kérdezi most: nyugdíjasként mihez kezd, mit fog csinálni?
Kérdezik, de még soha senki nem várta végig a választ.
Olyan hosszú a lista?
Nagyon hosszú. Nem a munka elől menekülök, s nem a Kazinczynak fordítok hátat, csak a kötelező napi robotból lépek ki. Minden évben új és új feladat hárul a pedagógusokra, mégpedig úgy, hogy a régi munkák sem fogynak el. Elfáradtam. Negyvenéves munkaviszonnyal választhatom a nyugdíjat. Az öregségi nyugdíjig is csak egy évem volna hátra.
Én érdeklődve hallgatom végig a nyugdíjas éveire vállalt feladatok sokaságát.
Szeretném folytatni az anyanyelvi tábor vezetését, továbbra is részt veszek a Kazinczy-verseny szervezésében, mely jövőre lesz 55 éves. Több kiadványt is tervezünk erre az alkalomra, közreműködök a szerkesztésükben. A Kazinczy-gimnáziumról egy évtizede jelent meg évkönyv, az utolsó tíz évről szerkeszteni szeretnék egy újat. Aztán: tizenöt évig voltam szaktanácsadó, rengeteg pedagógiai tapasztalatom összegyűlt, vezettem módszertani tréningeket, összeállítottam kiadványokat. Ezeket rendszerezem és összerakok egy módszertani segédletet. A fogalmazástanítás módszertana pedig mindig közel állt hozzám, meggyőződésem, hogy a szövegstruktúra műfajonkénti szerkesztését mindenkinek meg kell tanulni, hiszen például egy építész is ír pályázatokat, fölszólal a lakógyűlésen, vitában védi meg az álláspontját. De naponta tanúi vagyunk a közéleti beszéd romlásának, hiányosságainak is. A fogalmazástanításhoz szükséges módszereket, ismereteket is szívesen papírra vetném. Az is foglalkoztat, miként lehetne a kerettantervbe több olyan irodalmi művet becsempészni, amelyet szívesen olvasnak el a diákok. A tehetséggondozásról és a diákok felvételi felkészítéséről sem mondok le.
Azért bizonyára vannak személyes jellegű tervei is.
Évek óta tanulok franciául, ezzel a nyelvvel szeretnék elmélyültebben foglalkozni. Nagyon érdekel, ráadásul állítólag a nyelvtanulás az egyik legjobb agykarbantartó foglalatosság.
Miért épen franciául tanul?
Magyar és angol szakos vagyok, tanultam németet és oroszt is. Az angollal szinte a világon mindenütt megélek, Franciaországban azonban nem szívesen beszélik. Először csak azért foglalkoztam a nyelvükkel, hogy ha náluk járok, felkeltsem a jóindulatukat, aztán beleszerettem a nyelvükbe. A nyelvtana meg annyira bonyolult, hogy agytornának egészen kiváló. Szívesen utazok is. Hetente háromszor-négyszer pedig mozogni járok, kondizok, jógázom. Sokat olvasok, el szeretnék jutni odáig, hogy kedvemre válogathassak a könyvek között, ne azt kelljen néznem, hogy egy pedagógusnak mit illik ismernie. Figyelemmel kísérem a kortárs irodalmat, a posztmodern műveket. Sajnos ma még ott tartunk, hogy ha nem lineáris cselekményvezetésű egy regény, vagy nem cselekményközpontú, arra a fiatalok, de az idősebbek is rálegyintenek, hogy ez egy hülyeség. Megengedhetetlen tartom, hogy saját korszakának műveit ne értsék az emberek. Ez azért tragikus, mert az irodalom fő funkciója, hogy önismeretre neveljen, segítse megfogalmazni az egyén viszonyát a különböző értékekhez, folyamatokhoz, jelenségekhez. A kortárs irodalom vagy képzőművészet értő ismerete nélkül nehezen pótolható hiány keletkezik az ember ön- és világismeretében.
A diákok által általában utált kötelező olvasmányok mennyire szolgálják ezt a törekvést?
Nyilván nem szabad mindent eddigit kidobni, kellenek a hagyományok, a gyökerek, és nemcsak az a fontos, mit tanítunk, hanem hogy hogyan. Gondolkodni kell megtanítani a gyerekeket. Sajnos azonban erre nem fogékony a mostani közoktatás. A régi módszerek már csak csekély mértékben hatnak. Ha a tanár előadást tart, kihúzzák alóla a katedrát a gyerekek. Feladatot kell adni. A kőszívű ember fiait a régi módon tanítani nem lehet, a mű egésze távol áll a gyerekek érdeklődésétől. De ha bizonyos fejezeteit különböző műfajokban földolgozzuk, mégpedig azokat, amelyekben valódi konfliktusok, súlyos, máig érvényes kérdések fogalmazódnak meg, akkor arra felfigyelnek. Lehet, hogy azt kell kérni tőlük, hogy készítsenek tíz illusztrációt a fejezethez. Ezzel már közük lesz a műhöz, érintkezési pontok jönnek létre, kialakítanak hozzá valamilyen viszonyt.
Általánosságban hogyan fogalmazná meg: a gondolkodás képességén, a mindennapi mondandónk szerkesztésén túl mire kell megtanítani a pedagógusokra bízott diákokat?
Az együttműködésre és az egyéni munkára. Tudjuk, hogy a magyar munkaerő jó, de együttműködésre alig képes. Az egyéni munkában pedig abból kell kiindulnunk: ezek a gyerekek legfeljebb öt percig bírják impulzus nélkül. Ha nem kapnak külső ingert, saját maguknak gyártanak. Az egyéni feladatok megoldásához pedig az aktuális, felszínes impulzusok nélküli elmélyedésre is szükség van. Ezért nem feltétlen információkereső feladatot kell adni nekik, azt rögtön meg tudják nézni az okostelefonon, gondolkodni sem kell hozzá. Szerintem az önálló véleményt feltételező iskolai feladatok segítenek hozzá az egyéni munkaképességek kialakításához.
Zsuzsanna, hogyan lett magyartanár?
Budapesten születtem, de egy napot sem laktam ott. Latin-magyar szakra készülő édesapámat a szülei rábeszélték egy biztos, pénzes foglalkozásra, állatorvos lett belőle. Nem szerette, utált pénzt kérni a munkájáért. Kispest környéki falvakban éltünk, aztán az ózdi vágóhídon dolgozott, s vele tartott a család Ózdra. Sárospatakra járt egy közeli rokonunk, úgy kerültem oda a heti tizenkét órában angolt tanító gimnáziumba. Életem nagy szerencséje volt, hogy Kazinczy földjéről a Kazinczy-gimnáziumba kerültem. Sárospatak és Győr szelleme nekem páratlan pedagógiai szabadságot adott. Első igazgatóm, Hérics Lajosné pontosan értette a gondolkodásmódomat, segített a beilleszkedésben. Mostani igazgatóm, Németh Tibor nem csupán elfogadta a módszertanomat, de közvetlenül és folytonosan támogatta és el is ismerte. Egyébként angol-német szakra akartam jelentkezni, de a tanárom időközben kiment az NDK-ba, s úgy döntöttem, felkészítő hiányában akkor inkább a magyart választom. Életem legjobb döntése volt. Tízen végeztünk ezen a szakon, közülük én tanítok egyedül magyart. Igaza van Kosztolányinak abban, hogy az ember csak az anyanyelvén lehet önmaga.
Sikerült önmagának lenni?
Én azt gondolom, sikerült.
Mi volt pályafutásának legnagyobb kudarca?
Olyan nem volt, ami a mai napig elkísért volna.
Van már unoka, akivel privát módon gyakorolhatja pedagógiai adottságait?
Sajnos még nincs, bár fogorvos fiam már 35 éves. Borzasztó gyorsan megy az idő. Férjem – akivel már az egyetemen összeházasodtunk – vetette fel elsőként, nem kellene-e kilépni a főállásban kikerülhetetlen napi hajszából. Rájöttem, hogy igaza van. Az vigasztal: az ember ugyan lelassul idősebb korára, de cselekvő természetét, érdeklődését, világlátását és érzelemvilágát talán nem veszíti el.
Fotó: O. Jakócs Péter
Hajba Ferenc