Startol a sporttörténelem első junior torna VB-je

Győr+
2019.06.26. 14:59

Hatvankét nemzet fiataljai versengenek a sportág történetének első junior világbajnoki érmeiért. Győrben minden készen áll a rajthoz.

A kezdés előtt egy nappal, szerdán hivatalos sajtótájékoztatón értékelték a szervezők az előkészületeket és mutatták be a hazai versenyzőket. Borkai Zsolt polgármester bejelentette, a sporttörténelmi világbajnokságra hatvankét nemzet nevezett, és Győr is izgatottan várja már a gyakorlatokat. „Büszkék vagyunk rá, hogy mi lehetünk az első junior világverseny otthona, szeretnénk egy, a versenyzők számára is emlékezetes és színvonalas VB-t rendezni.”

„Mindig nagy megtiszteltetés olyan ember mellett ülni, akire már fiatal sportolóként példaképként tekintett az ember” – mondta Borkai Zsoltra utalva Steve Butcher, a Nemzetközi Torna Szövetség (FIG) sportigazgatója. A győri előkészületekkel kapcsolatban leszögezte, a város és a honi szövetség is maradéktalanul felkészült a magyar kezdeményezésre létrejött versenysorozat első világbajnokságának megrendezésére.

„Kemény két évet tudhatunk magunk mögött, de a nemzetközi szövetség elfogadta a koncepciónkat, így elindulhat a junior korosztálynak szóló versenysorozat” – tette hozzá Altorjai Sándor, a Magyar Torna Szövetség főtitkára, aki kiemelte, a jövő világklasszisait, olimpiai bajnokait láthatják a nézők Győrben.

Kaszala Claudia a világbajnokság sajtófőnöke a magyar versenyzőket is faggatta. Az egyik legnagyobb magyar esélyes, az ifjúsági olimpiai aranyérmes Balázs Krisztián a saját magával szembeni elvárásokról beszélt. Mint mondta, ha tudásának megfelelően teljesít korláton és nyújtón, akkor ott lehet a fináléban, ott pedig már bármi megtörténhet.

Szujó Hanna a pódiumedzés tapasztalatait osztotta meg a sajtó képviselőivel. Az egész csapatnak jól sikerült az edzés, kisebb rontásokkal ugyan, de biztatóan alakult a délelőtt. Magától ugrásban és gerendán vár a legtöbbet.

Szujó Hanna, Makovits Mirtill, Szilágyi Nikolett, Balázs Krisztián, Dobrovitz Ádám, Bátori Szabolcs, vagyis a magyar csapat tagjai, valamint a két tartalék, Kovács Márton és Szmirnov Anna is egyetértettek abban, hogy óriási dolog egy ilyen nagy jelentőségű versenyen hazai pályán szerepelni, ahol a magyar bíztatás plusz erőt jelent a számukra.

Puskás Jenő szakmai igazgató, a fiúk vezetője és Török Dániel a női csapat vezetője nem ment bele esélylatolgatásba, de azt mindketten leszögezték, hogy, ha mindenki hozza a legjobbját, egy nagyon pozitív kicsengésű VB-t zárhatunk.

A világbajnokság csütörtökön délelőtt 9:30-kor a megnyitó ünnepséggel veszi kezdetét az Audi Arénában. Belépők a jegymester.hu-n válthatók, míg élő stream-et csütörtökön és pénteken a verseny hivatalos weboldalán, illetve szombaton és vasárnap az m4sport.hu-n találunk.

Papp Zsolt

Fotó: O. Jakócs Péter, Rózsa Tamás