Advent második vasárnapján
A második gyertya is emlékeztet már
Fotó: O. Jakócs Péter
Reggel nem csupán Szent Miklós ünnepére, hanem advent második vasárnapjára is ébredtünk. Sötétedés után pedig már a győriek is láthatták: a Széchenyi téren már a második lila gyertya is emlékeztet: közeleg a karácsony.
Az idő rohanásáról megannyi közhely született már, s valóban, tényleg úgy telnek a napok, hogy szinte észre sem vesszük őket. Most gyújtottuk meg az első gyertyát az adventi koszorún, s máris itt vagyunk a másodiknál. Ráadásul éppen egybeesett Szent Miklós ünnepével, amikor reggel a gyermekek még ugyan álmos szemmel, de már izgatottan lesik mit is hozott a Mikulás ajándékba.
Nos, az advent továbbra is a várakozás időszaka, a felkészülés lehetősége az ünnepre, amely Megváltó megszületését jelenti. Ahogy lobbannak fel a gyertyák a koszorún, úgy jelzik: egyre kevesebb az idő arra, hogy megtisztult szívvel ünnepeljük Jézus megérkezését.
A Széchenyi téren helyet kapok mindenki adventi koszorújának második gyertyáján a lángot dr. Pergel Elza alpolgármester asszony gyújtotta meg, aki ünnepi gondolatokkal is kedveskedett a győrieknek, ebből idézünk most mi is.
„Advent a reménység időszaka. A reménykedő várakozás keresztény hagyományainak egyike. De mi rejlik ebben a várakozásban? Jézus születésnapja előtti, cselekvő várakozásban készülünk az ünnep méltó fogadására. Tisztaságot és rendet, meleget és fényt teremtünk otthonunkban. Ünnepi ételeket készítünk és mikor a családunk körbeüli az asztalt, boldog mosollyal köszöntjük őket.
A csendes várakozásban fellelt megnyugvás az ünnepet nem múló pillanattá tesz, hanem hosszan tartó, gyógyító időszakká. Gyógyulásra pedig mindig nagy szükség van. A Föld sebeinek is, amiket mi okozunk, és az emberek sebeinek is, amelyek mind a testet, mind a lelket emésztik.
Ünnepünk van, számos. Vannak olyanok, amiket nagy tömegben, hangos szólamokkal, látványos tűzijátékkal tartunk meg, és vannak olyanok, amelyeket kis közösségekben, vagy éppen mások által nem is tudva egyedül ülünk meg.
Az eljövendő karácsony, melyre mi most az adventi időszakban készülünk, jellemzően a családok meghitt ünnepe.
Nem könnyű hinni olyankor, amikor nap nap után érik nyomasztó tragédiákról szóló hírek az embert, amikor a napi gondok sokakat már olyan mértékben nyomaszt, hogy szinte úgy tűnik, képtelenség talpra állni belőle.
De kell, hogy erőt merítsünk! Van aki a szülei, nagyszülei példájából, akik közül sokan, emberfeletti küzdelmet folytatva élték le az életüket. A szeretet ünnepén majd forduljunk hálával feléjük, ha pedig már nincsenek köztünk, emlékezzünk meg jó szívvel róluk, hogy gyermekeink és az őket követő nemzedékek is büszkék lehessenek rájuk.
Vannak akik távolabbra is tekintenek, és az általuk személyesen nem ismertek példájából építkeznek. A keresztény ember számára a Megváltóval való találkozás reménye ilyen, és az élet jobbrafordulásának reményével is összekapcsolódik.
Most itt állunk karácsonyra készülődve. Bízva abban, hogy valamennyiünk életében eljön a tartós boldogság olyan változások sorozatán keresztül, amelyekre sokáig vártunk. És hisszük, hogy minden karácsonykor eljön hozzánk a Megváltó, akik végigkíséri földi életünket és kezébe fogva kezünket sok-sok év múlva majd átvezet minket a Mennyek országába.
Reményünk töretlen, mert hitünk szerint az ember nem adja fel, nem, nem soha! Áldott karácsonyt kívánok valamennyiüknek!”