A Puskás Akadémiával csap össze az ETO

Győr+
2019.07.10. 15:59

A WKW ETO FC Győr szerda délután a Puskás Akadémia otthonában lép pályára. A mérkőzés 17 órakor kezdődik a felcsúti Pancho Arénában.

Folytatódik az ETO nyári felkészülése, a múlt heti, Újpest elleni győztes meccs után a héten egy mérkőzést játszanak a fiúk: ma délután a Pancho Arénában lépnek pályára a Puskás Akadémia ellen.

Az ETO játékoskeretében két változás történt a héten: leigazolták a Nyitra a 28 éves középpályását, Marius Charizopulost, míg a Puskás Akadémia visszarendelte kölcsönjátékosát, Madarász Márkot. Bogdan Miron kapus a héten próbajátékon az ETO-nál szeperel. A sérülések szerencsére egyelőre elkerülték a csapatot.

A csütörtöki ellenfél a Puskás Akadémia eddig mindegyik felkészülési mérkőzését megnyerte, győztek a Csákvár (2-1) és a Haladás ellen is (2-0).

Az ETO mostani ellenfelénél jóval nagyobb a játékosmozgás, akik Hornyák Zsolt irányításával kezdték a felkészülést az idei szezonra. A játékosoknál Fülöp Lóránt volt az első érkező, majd a cseh David Vanecekkel erősítették meg a középpályájukat. Szélsőjük Sós Bence végleg a PAFC játékosa lett, a tizennyolc éves Huszti András pedig két évre írt alá a Puskáshoz.

Hárman hosszabbítottak a felcsúti klubbal: Bokros Szilárd, Tamás Nándor és Skribek Alen is aláírt. Az ETO-nak kölcsönszerződéssel szereplő Madarász Márkot visszarendelték, az ausztrál Golgol Mebrahtu, és a holland elsőosztályból igazolt Yoell van Nieffet frissen érkezett.

Forrás, fotó: eto.hu