![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2019/07/plusz_ungr_1a85i2083.jpg)
Az LMP országgyűlési képviselője Ungár Péter hétfő délelőtt tartott sajtótájékoztatót Győrben, ahol aggódását fejezte ki a Püspökerdővel kapcsolatban.
Ahogy Ungár fogalmazott, nemrégiben több tudományos szervezet is állást foglalt amellett, hogy a klímaváltozással szemben a leghatékonyabb fellépést az erdő- és a fás részek telepítése jelenti. Mivel Magyarország különösen érintett a klímaváltozás témájában, hazánkban is ez lenne a megoldás. “Nincs ez másként Győrben sem, a Püspökerdő tulajdonképpen a város tüdeje” – mondta el Ungár Péter. “Ezért is nagyon elszomorító az, amiről értesültünk, hogy a város ebben az évben 24 hektár területet kisajátított az erdészettől, s jelentős fakivágásokat végzett. Nekünk az az álláspontunk, hogy ezt semmiképp sem kellett volna megtenni” – hangoztatta a politikus.
Az is elhangzott, hogy véleményük szerint az a fásítási program, amit a város végez, nem váltja ki például a püspökerdei fakivágásokkal okozott kárt. “Évek óta visszatérő híresztelés, hogy szálloda vagy szállodák, illetve rekreációs központ építése miatt kell ezeket a területeket elvenni az erdőtől” – folytatta Ungár Péter. “Mi azt gondoljuk, hogy semmilyen olyan beruházást nem szabadna létrehozni a Püspökerdőben, ami csökkenti a zöldterületet. Kérjük, hogy a kivágott fák helyett ott helyben telepítsenek új csemetéket” – jelentette ki az országgyűlési képviselő, majd újságírói kérdésre elmondta: örvendetesnek tartja, hogy Győrben megszületett az ellenzéki összefogás, és kiemelte, az LMP-nek is lesznek képviselőjelöltjei. Az önkormányzati választások kimenetéről szólva elhangzott: hisz az összefogásban, de nagy bátorság lenne tippelni a végkifejlettre.
“Győrben – ahogy Magyarország minden településén – is olyan ember kell a város élére, aki nem a pártokat, hanem a várost képviseli. Örülök, hogy az összefogás megszületett, hiszen a politika kompromisszumokról szól, s hiszem, hogy együtt sikeresek lehetünk” – zárta Ungár Péter a hétfői győri látogatását.
Szerző: Gy. P.
Fotó: O. Jakócs Péter