Újra győzött az ETO

Győr+
2019.07.18. 20:56

Bár Komáromban kikapott a zöld-fehér csapat, mindenki bizakodott, hogy a szerda esti edzőmeccsen javítani tudnak. Szoros és harcos mérkőzésre számítottak, a Gabcikovo defenzív felállásban játszva kontrajátékra rendezkedett be.

Az ETO vette a kezébe az irányítást, a mezőnyfölényét megtartva a hazai védelmet a félidő derekán sikerült feltörni. Ekkor Bagi készítette le a labdát a bal szélen, Szánthó nagy labdát adott a berobbanó Szimcsonak, aki a kifutó kapus mellett helyezett a hálóba (0-1).

A gól után lendületesebben és harcosabban kezdett játszani a Bős, azonban jól zárt a győri védelem. Egyetlen kivétellel végig jól oldották meg ma feladatukat, ám ebből a helyzetből végül a házigazdák egyenlítése is megszületett: Vári emelte haza a labdát, amit Horváth T. rosszul talált el, éppen a hazai ék elé passzolt, akik köszönték a lehetőséget és egyenlítettek. (1-1).

A szünetig többnyire kiegyenlítődött a mérkőzés, ám az első félidő hajrájában ritmust váltott az ETO. Többször csak a győrieken múlt, hogy nem szerezték vissza a vezetést.

A lendület a második félidőben is tartott, az újabb győri gólra a 72. percig kellett várni. Ekkor a sokadik formás támadás után megérdemelten szerezte meg a gólt a csapat: Kovács K. beadását Andric pofozta közelről a hálóba (1-2).

Vashkeba buktatása után Bagi szabadrúgása is megért volna egy újabb győri gólt, aki mesterien csavarta el a labdát a sorfal mellett, de a felső lécen csattant labda.

A szlovák csapatnak is volt még egy lehetősége a hajrában, de Horváth T. kezében halt el a próbálkozás.

Az ETO végül megérdemelten nyerte hatodik felkészülési mérkőzését a Gabcikovo gárdája ellen, akik remek edzőpartnereknek bizonyultak ebben az évben is.

Forrás és fotó: eto.hu