Karácsony szent estéje számos hiedelmet vonz maga köré. Ezek többnyire még a kereszténység előtti időkre nyúlnak vissza, vagyis a téli napfordulóval kapcsolatos mágikus eljárások, amik mára összekeveredtek az ünnep keresztény elemeivel.

December 24-én tilos volt erdőn, mezőn tevékenykedni, mindenki csak a ház körül dolgozott. Tilos volt kölcsönadni és kölcsönkérni, mert az elvitte a gazda hasznát. Ugyanígy nem volt tanácsos varrni, foltozni, nehogy hályog legyen a gazdasszony szemén. A jó szaporulatot segítette, ha lencsét főztek a jószágnak, vagy ha megveregették őket. Ha az állatok ezen a napon bal oldalukon feküdtek, hosszú, hideg télre lehetett készülni.

Az esti vacsoránál mindennek megvolt a maga előírása és jelentése. Például jelentősége volt a szépen hímzett karácsonyi abrosznak, amelyet kizárólag erre az alkalomra használtak. Az ünnep fontos kelléke volt az asztalon a kenyér, a kalács. Az asztalra kerülő kenyérnek egésznek kellett lennie, hogy a teljes esztendő bőséggel teljen. Az asztal alá szénát, szalmát tettek, hogy a gazda majd azt tegye az állatok alá, ezáltal biztosítva egészségüket a következő esztendőre.

Az almának karácsonykor sokféle mágikus szerepet tulajdonítottak, például egy almát annyifelé vágtak, ahányan voltak a családban, s mindenki kapott belőle, hogy összetartson a család, hazataláljon az eltévedő. A karácsonyi dióevés is elterjedt szokás volt, az egészséges dió egészséget, a rossz betegséget jelentett.

Népszerű karácsonyi szokás volt a kántálás és a betlehemezés. Amikor 24-én a fiatalok kántálni mentek, körbejárták a falut, köszöntőket mondva, s énekelve. Mindezért általában jutalmat kértek és kaptak. A betlehemezés tájanként változó volt, ilyen a bábtáncoltató betlehemezés, a szálláskeresés, vagy a Heródes-játék.

Az ostyahordás többnyire karácsony böjtjén vagy néhány nappal előtte történt. A kántortanító az iskolás gyerekekkel minden családnak megfelelő számú ostyát küldött. Ennek fejébe a családok a tanító számára lisztet, babot, tojást, kolbászt, hurkát adtak. Az ostya a karácsonyi vacsora fontos része volt, amelyet sok helyen mézzel, borssal, fokhagymával ettek, sőt az állatoknak is adták egészségvarázsló céllal.

Egyes falvakban, mielőtt elmentek az éjféli misére, fehér abroszt terítettek az asztalra, kalácsot és vizet tettek rá. „Ha kis Jézuska gyün közbe, hogy az tuggyon enni”. Az éjféli misére általában együtt ment a család, ekkor kellett magukkal vinniük a Luca óta készített széket, arra álltak, hogy meglássák a falubeli boszorkányokat. Az éjféli miséről hazamenet merítették az úgynevezett aranyos vizet, – amibe korábban pénzt és piros almát tettek -, ebből ivott és ebben mosdott az egész család. Ez a víz egészséget jelentett, mert hitük szerint ebben fürösztötték a Jézuskát. Az éjféli mise után a gazdák megrázták a gyümölcsfáikat, hogy majd bőven teremjenek.

Ugyancsak e napon kellett megnézni, vajon kivirágzott-e a Borbála-ág. A karácsony éjféli időjárásból jósoltak a következő évi termésre. Úgy tartották, ha csillagos az ég az éjféli misekor, akkor sok kukorica lesz és az emberek azt is feltételezték, hogy ekkor megszólalnak az állatok és kibeszélik a gazdájukat.