A győri kiváló labdarúgó, Fehér Miklós ma lenne 40 éves. Tizenöt évvel ezelőtt tragikus hirtelenséggel hunyt el, emlékét nem csak szülővárosában, hanem Portugáliában is őrzik.
Születésnapról nem így kell írni… Ma ünnepelni kellene, felidézni a sok sikeres mérkőzést, a nagy gólokat, a trófeákat, nézegetni a mezgyűjteményt, s hallgatni a sok-sok sztorit, itthon, Győrben. Talán a Soproni úton, vagy az ETO stadionhoz közeli egyik sörözőben, netán a klub melletti hotelben, esetleg a nevét viselő akadémia aulájában. Vagy még jobb: az ETO, vagy a válogatott kispadján, mert éppen a munkában zavartuk volna meg Fehér Miklóst, a már visszavonult világsztár magyar labdarúgót, aki most érne oda, hogy Stark Péter és Vayer Gábor mennyit segít neki a munkában, milyen jól fejlődnek a mostani magyar focisták…
Ehelyett emlékezünk, s egy szeretettel épült, de mégis rideg síremlékhez tudunk csak kimenni a Szabadhegyi temetőbe. 2004. január 25-én minden megváltozott a Fehér család életében, ahogy a labdarúgás tágabb családjának lelkében is. Fehér Miklós, a Benfica ereje teljében lévő játékosa egy sárga lap, egy félmosoly és egy hajigazítás után összeesett a pályán, életét a gondos orvosi segítség sem tudta megmenteni. A hirtelen szívhalál ragadta el 24 évesen azt a játékost, akinek a tehetségén és a tudásán kívül talán csak a szíve volt nagyobb…
Ahogy a Benfica akkora elnöke mondta: „Egy volt közülünk, aki sassal a mellkasán hunyt el…” S a portugálok nem mellébeszéltek, Miki emlékét azóta is őrzik. A 29-es mezt örökre visszavonultatták, szobrot kapott, s nincs olyan év, hogy ne emlékeznének meg egykori játékosukról.
Győrben pedig még mindig nehéz elhinni, hogy a sors elvette az egyik legnagyobb tehetséget akit az ETO és a város nevelt. Mert Miki soha nem tagadta meg a gyökereit, boldogan beszélt a szabadhegyi fiatalságáról, amikor a tónál rúgták a labdát, naná, hogy Stark Petivel, az örök baráttal. A magyar válogatott mezét büszkén viselte, gyönyörű és hasznos gólokkal tette boldogabbá a szurkolókat. Huszonötször szerepelt a magyar válogatottban, összesen 7 gólt szerzett. Ebből hármat a litvánok ellen, amikor a nemzeti csapat 6-1-re nyert a vb-selejtezőn.
Imádta szüleit, testvérét és szerelmét. Tele volt tervvel, álommal, ambícióval. Meg akarta mutatni a világnak, mit tud! Ahogy azon a januári napon is, amikor a szakadó esőben, nem teljesen egészségesen is vállalta a játékot a Vitória de Guimaraes ellen. José Antonio Camacho a 60. percben küldte pályára a magyar klasszist, aki gólpasszal hálálta meg a bizalmat. Majd kapott egy sárga lapot, mert nem engedett elvégezni egy bedobást. Hamiskás félmosoly, hajigazítás… Nem folytatjuk, mert nem úgy kellett volna folytatódnia, ahogy azt már tizenöt éve történt.
Miki ma lenne 40 éves, s lehet, hogy a győri labdarúgó akadémia nem az ő nevét viselné, de ki bánná?! Csak ünnepelne ma a családjával, a labdarúgókkal és velünk, győriekkel…
Nyugodj békében Miki, soha nem feledünk!
“Engem a futball megtanított győzni, és megtanított veszíteni is, és megtanított arra is, hogy az öröm úgyis felülkerekedik a bánaton, és hogy a gól maga a boldogság, a gyógyír minden addigi kihagyott helyzetre…” Fehér Miklós, (1979. július 20. – 2004. január 25.)
Havassy Anna Katalin