Egy évvel ezelőtt valószínűleg nem írtam volna le, most megteszem: lassan végre magunk mögött hagyjuk ezt az átkozott évet.
Azért nem írtam volna le a fenti mondatot, mert ad egy, alapvetően optimista ember vagyok, aki mindig a jót keresi a jövőben, ad kettő, nem írom le egy cikkben az „átkozott” szót ok nélkül.
2020 elég nagy várakozással néztem, hiszen a két húszas csakis szerencsés lehet, ám az élet megint rámcáfolt. Ez az év szenvedést hozott a világra. Egyetlen év alatt milliónyi embertársunkat kellett elveszítenünk idő előtt, az itt maradottaknak pedig maradt a fájdalom és a karantén meg a home office.
Az év egyik nagy áldozatának, Balázs Fecónak a híres dalszövege szerint ez a csend éve volt. Valóban. Húsz-húsz után nem marad semmi, csak a csend és fájdalmas emlékek.
És aki mindeddig figyelmesen olvasta ezt a jegyzetet, annak feltűnt, hogy bár az „átkozott” szót leírtam, a fájdalmak okozóját egy szóval sem említettem. Szándékos volt. Nyoma se maradjon 2021-re.
Boldog új évet, Magyarország!