Fügi Andrea háromszoros Ironman nem csak a triatlonhoz ért. Örökmozgó, vidám nagymama, csillogó tekintetű és mindig mosolygó. Embert próbáló sportteljesítményeihez csak annyit tesz hozzá, hogy szerinte mindenkinek arra jut ideje és energiája, amire nagyon szeretné. Csak időbeosztás és elhatározás kérdése.
Otthonról hozta a sport szeretetét. Győrben éltek, szülei műkorcsolyáztak, édesapja atletizált, a három gyermek sok időt töltött az otthonukhoz közeli uszodában. A kis Andrea csodálattal nézte az edzéseket, és mint mondja, rögtön ott találta magát az úszók között. Alsó tagozatban négy évig járt az úszóedzésekre, tízévesen kerékpárversenyt nyert, a középiskolában átváltott a röplabdára, de hiába nyerték az NB II. mérkőzéseit, magát alacsonynak találta ehhez a sportághoz. A műszaki pálya vonzotta, munka mellett végezte el a főiskolát, gyártástechnológiai üzemmérnökként végzett. „Ma is mindent én javítok, az első számítógépemet is magam szereltem össze” – bizonyítja a technika iránti elköteleződését. Férjhez ment, fia és lánya született, házassága rövid ideig tartott, válása után egyedül nevelte fel gyermekeit. A sporttól nem szakadt el, olimpiai ötpróbázott, első triatlonversenyén 1989-ben Balassagyarmaton indult, ahová Trabanttal és két apróságával érkezett. Kisfia vigyázott aprócska húgára, míg édesanyjuk „rótta a kilométereket”.
Fügi Andrea a technikai sportokban is kipróbálta magát. Lánykorában motorral járták az országot testvéreivel, ügyességi versenyeken indult a férfiak között, majd autóra váltott, és hat éve a 8. helyen végzett a legjobb női vezetők versenyén.
Andrea kereste a lehetőséget, hogy keresetét kiegészítse, felsőfokú németnyelv-vizsgát tett, fotózni is tanult, és alig várta, hogy nyugdíjba menjen, „vágta a centit”, ahogy fogalmaz. Addig is triatlonozott, munkahelyén többször jegyezték meg viccesen a karjára írt számok láttán: „Megint verseny volt a hétvégén, Andi?” 58 évesen lépett a nyugdíjasok közé, több ideje jut az edzésekre, szoros időbeosztással éli azóta is mindennapjait. „Reggelente, ahogy kitárom az ablakot, megköszönöm, hogy élek, és testi, lelki egészségben tehetem a dolgomat, szerető család vesz körül, képes vagyok a versenyeken helytállni” – mesél a reggeli szertartásáról a triatlonista, aki bevallása szerint nem a múlton töpreng, a mának élve képes megtalálni a pillanatok szépségét. Többször kérdezik tőle, hogyan képes ekkora teljesítményre, ennyi sportolásra? „Hogyan tudnék teljesíteni az életben a sport nélkül, ami kitartásra nevel és erőt ad, általa barátokat, ismerősöket szereztem? És a sportnak köszönhetem, hogy megtaláltam az új társamat is” – válaszolja.
2006-ban ugyanis barátnője unszolására regisztrált egy társkereső oldalon, és ott levelezett egy férfival, Bődi Sándorral, aki sportos hölgyet keresett. Néhány nap múlva Andrea Balatonfűzfőre indult egy szenior úszóversenyre, és az úr megkérdezte, találkozhatnának-e ott, mivel közel lakik a versenyhez. „Fentről nézte, ahogy pillangót tempóztam, majd randira hívott. Rendben, válaszoltam, csak délután még elugrom a 3 kilométeres fűzfői átúszásra. Ott már együtt úsztunk Sanyival, és másnap pedig megcsinálta velem élete első triatlonversenyét. Vejétől kölcsönkérte a biciklijét, útközben vett egy futócipőt, és igaz, majd belehalt a futásba, de sikerült neki” – idézi fel megismerkedésüket Andrea.
Párja, Sándor azóta beleszeretett a triatlonozásba, most 68 évesen készül már a második Ironman távú versenyére, hétvégente együtt indulnak a versenyeken, ahogy a nevezési díjakra nyugdíjukból „futja”. A horvát Porecbe járnak nyaralni, az ottani 5 kilométeres úszóversenyen állnak rajthoz, természetesen viszik magukkal a bringát és futnak is egy kicsit az egy hét alatt. Andrea nagy álma volt a síelés, már óriás műlesikló versenyeken is részt vesznek. Náluk mozgásban van az egész család, gyermekei 8 és 20 „futópercnyire” laknak, lányával közösen jár edzőterembe, fia egészségmegőrző edzéseken vesz részt, két unokájával időnként együtt úsznak, futnak, emellett négy „lízingelt” unokája is van, ahogy őket említi. Párja egész családja sportol, síelni is együtt járnak a pótnagyival.
Fügi Andrea 62 évesen nyert először kategóriájában Ironman távú országos bajnokságot, azóta még kétszer kapta meg az érmet azon a megpróbáltatáson, ahol egymás után kell a 3,8 kilométer úszást, 180 kilométer kerékpározást és 42,2 kilométer futást teljesíteni. „A verseny jelmondata: Az út maga a cél. Eljutni odáig, teljesíteni, amit kitűzünk magunk elé, az a legfontosabb, de bármi közbejöhet. Magamtól sohasem adok fel versenyt. Ragályos kór a sport, megfertőződünk a sikerektől, a jó közösségtől, belülről hajt valami. Nincs rossz idő a sportolásra, csak gyenge akarat” – összegzi a háromszoros Ironman, aki Borkai Zsolt polgármestertől Győr város ezüst emlékérmét is átvehette. Edzésnaplói teleírva, tavalyelőtt 34, tavaly 32, és idén már több mint 20 versenyen indult korcsoportjában, ahol legtöbbször a legjobbnak járó díjat kapja. Nem gyógyszerre és orvosokra költi a nyugdíját, hanem a felkészülésre, a versenyekre. 66 évesen már a veterán II. korcsoportban indul, de mint mondja, amíg tud, futni, kerékpározni, úszni, síelni és kajakozni szeretne.
„A hosszú távú versenyeken fejben is kell teljesíteni, le kell zongorázni az egész távot és mindig az adott szakaszra koncentrálni. Jelmondatom, hallgass a testedre, de közben azért mindig feszegetem a határaimat. A frissítés nagyon fontos, amit az edzéseken kell kipróbálni, ki mit tud bevinni a szervezetébe, hogy végig bírja a távokat. Nekem a 180 kilométer biciklizés közben, ahol enni is muszáj, még ha tiltakozik is minden porcikám ellene, a töpörtyűs kiflifalatkák mentek csak le a torkomon” – mutat rá a versenyzés lélektanára Fügi Andrea, akit térdműtéte sem vetett vissza a megmérettetésektől. „Azóta tudom a technikáját, hogy kell futni, nem is fáj semmim” – mondja, és azt tanácsolja az idősebb generációnak, hogy találjon mindenki egy közösséget vagy egy másik hasonló korú, érdeklődésű embert, ahol, vagy akivel egy közös cél érdekében tevékenykednek. „Nem csak a sportolásban igaz az, hogy együtt minden könnyebben megy – vall az elhatározásokról Fügi Andrea. – Merni kell álmodni, legyen az bármi! Én most egy új karbon kerékpárról álmodom, amivel versenyezhetnék, de elfogadom, amim van, így is jól érzem magam.”
Szabó Csilla
Fotó: O. Jakócs Péter