![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2021/01/MG_7784-1.jpg)
A szokásos hazai zöld-fehér szerelésében lépett pályára a 2021-es év második bajnoki mérkőzésén a Győri Audi ETO. Magabiztos tízgólos 22-12-es félidei vezetés után 36-25-re győzedelmeskedett a vendég Dunaújvárosi Kohász csapata ellen. A végeredmény a papírformát mutatja - nagy fölénnyel győzedelmeskedtek a Nze Minkóék. A pályára lépő mezőnyjátékosok közül mindenki góllal hálálta meg a bizalmat.
A mezőnyben Fodor, Amorim, Oftedal, Brattset, Kristiansen, Lukács, valamint a kapuban kapuban Leynaud. Ezzel felállással kezdte meg a mérkőzést a zöld mezes hazai együttes. Az első találatra a második perc közepéig kellett várni, amikor Veronika Kristiansen vette be a Dunaújvárosiak kapuját. A mérkőzés első negyedórája után már öt góllal vezettek Oftedálék.
Az ellenfél találatainak több mint felét a 20-as mezben játszó Bulath Anita szerezte, összesen hetet. Hazai fronton felváltva estek a gólok Brattset, Kristiansen és Fodor is négy-négy találattal tudta bevenni a vendégek kapuját. Majd fokozatosan lépett el ellenfelétől a zöld mezes együttes, így alakulhatott ki a 22-12-es félidei eredmény.
A kezdő sípszó után a fehérmezesek kezdték meg a második játékrészt. Bár sok technikai hibával indultak az első percek mindkét csapatnál, ám a játék tempója ugyanott folytatódott ahol a tizenöt perces szünet előtt abbahagyták. A hazai együttes megtartotta, sőt növelte előnyét, így már a tizenhetedik percben Brattsett megszerezte a Rába partiak harmincadik gólját. Mindkét mester folyamatosan forgatta a csapatát. A pályára lépő győri mezőnyjátékosok közül mindenki betalált a dunaújvárosiak kapujába, ebből Veronika Kristiansen hat góllal járult hozzá a végső győzelemhez.
A mérkőzés végeredménye: 36-25.
Danyi Gábor: „Az első félidőben kevesebb a másodikban sokkal több hibával játszottunk. Sok volt a pontatlanság mind támadásban, mind pedig védekezésben. A második félidőben okosan játszott a DKKA és sokszor megnehezítette a dolgunkat. Próbáltam elosztani úgy a terheket, hogy mindenkire ugyanannyi jusson az előző, ezen és az előttünk álló vasárnapi Valcea elleni mérkőzésre. Gratulálok a a Dunaújvárosnak, nagyon szimpatikus csapatot ismertünk meg bennük.”
Kari Brattset: „Gratulálok a ellenfélnek, jó mérkőzést játszottunk. Azt gondolom nekünk is hasonló céljaink voltak, mint nekik, hogy tudjunk gyakorolni. A hét a hat elleni felállással olykor fejtörést is okoztak nekünk. Jó volt erre is gyakorolni. Ma kicsit több volt a hiba a játékunkban a megszokottnál, amin javítanunk kell.”
Vágó Attila: „Először is szeretnék gratulálni a Győrnek. Azt kértem a lányoktól hogy legyen olyan periódus a mérkőzésen, ahol meg tudjuk nehezíteni a hazaiak munkáját. Nyilván tudtuk hogy a Győrnek gyors lerohanásai, erős védekezése van. Büszke vagyok a csapatomra. Rettentően örülök, hogy egy ilyen jó második félidőt tudtunk produkálni.
Wéninger Alexa: „Gratulálok a Győrnek. Jó érzés volt itt játszani, ahol nevelkedtem. Szerettük volna gyakorlásra kihasználni a találkozót, ami úgy gondolom, hogy sikerült. Jó mérkőzést játszottunk.”
Tekintse meg képgalériánkat!
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2021/01/Gyori-Audi-ETO-KC-DKKA_-14.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2021/01/Gyori-Audi-ETO-KC-DKKA_-22.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2021/01/Gyori-Audi-ETO-KC-DKKA_-15.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2021/01/Gyori-Audi-ETO-KC-DKKA_-21.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2021/01/Gyori-Audi-ETO-KC-DKKA_-18.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2021/01/Gyori-Audi-ETO-KC-DKKA_-16.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2021/01/Gyori-Audi-ETO-KC-DKKA_-17.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2021/01/Gyori-Audi-ETO-KC-DKKA_-19.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2021/01/Gyori-Audi-ETO-KC-DKKA_-20.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2021/01/Gyori-Audi-ETO-KC-DKKA_.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2021/01/Gyori-Audi-ETO-KC-DKKA_-13.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2021/01/Gyori-Audi-ETO-KC-DKKA_-12.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2021/01/Gyori-Audi-ETO-KC-DKKA_-2.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2021/01/Gyori-Audi-ETO-KC-DKKA_-8.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2021/01/Gyori-Audi-ETO-KC-DKKA_-9.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2021/01/Gyori-Audi-ETO-KC-DKKA_-6.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2021/01/Gyori-Audi-ETO-KC-DKKA_-11.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2021/01/Gyori-Audi-ETO-KC-DKKA_-7.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2021/01/Gyori-Audi-ETO-KC-DKKA_-5.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2021/01/Gyori-Audi-ETO-KC-DKKA_-4.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2021/01/Gyori-Audi-ETO-KC-DKKA_-10.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2021/01/Gyori-Audi-ETO-KC-DKKA_-3.jpg)