Lábbilincset kap a gyanúsított

Győr+
2019.07.31. 12:02

A Győr Járásbíróság nyomozási bírája megszüntette a mosonmagyaróvári villanyszerelő eltűnése kapcsán előre kitervelten, nyereségvágyból elkövetett emberölés bűntettével meggyanúsított férfi letartóztatását.

Az első fokú bíróságnak a tárgyalás előkészítése során hozott határozatáig, de legfeljebb a foganatba vételtől számított négy hónapra elrendelte a gyanúsított bűnügyi felügyeletét.

A bíróság a határozatának indokolásában rámutatott arra, hogy a megalapozott gyanú továbbra is fennáll, illetve a szökés elrejtőzés veszélye is, tehát a bűnügyi felügyelet elrendelése indokolt ugyanakkor elégséges is a gyanúsított eljárási jelenlétének biztosításához.

A bíróság a bűnügyi felügyeletet nyomon követő technikai eszköz biztosításával rendelte végrehajtani, tehát a gyanúsított tulajdonképpen házi őrizetbe kerül lábbilincs használatával. A gyanúsított a bűnügyi felügyelet végrehajtási helyét – saját ingatlanát – a kényszerintézkedés tartama alatt nem hagyhatja el.

A döntés nem végleges, az ügyész fellebbezést jelentett be, míg a gyanúsított és védője tudomásul vette a döntést.

forrás:Győri Törvényszék

fotó: illusztráció/police.hu