Részvételi rekordot dönt a győri Európa-bajnokság

Győr+
2019.08.14. 13:41

Augusztus 26. és 31. között az Audi Aréna Győr ad otthont az idei utánpótlás kick-box Európa-bajnokságnak. A verseny a sportág eddigi legnagyobb korosztályos kontinensviadala lesz 38 ország közel 1600 versenyzőjének részvételével.

Magyarország kick-boxban most rendez először utánpótlás Eb-t. Összesen négy korosztály versenyzői indulnak a kontinensviadalon, a 7 évesektől egészen a 18 évesekig. Az Európa-bajnokságon bemutatkozik a sportág összes szabályrendszere. A küzdelmeket nyolc tatamin, és három ringben rendezik, de a versenyzők megmutathatják tudásukat formagyakorlatokban is. A korosztályos kick-box Eb-k történetében a győri lesz a legnagyobb létszámú. Az 1600 versenyzővel együtt edzők, kísérők, szülők összesen nagyjából háromezren érkeznak majd az esemény miatt a városba.

„Soha nem vett részt utánpótlás Európa-bajnokságon ennyi ország, sem ennyi versenyző. Büszkék vagyunk rá, hogy sporttörténelmi Eb-t rendezhetünk, és igyekszünk megfelelni az elvárásoknak. Fiatal sportolóinktól pedig azt várjuk, hogy a nemzetek versenyében a legjobb háromban végezzenek” – mondta Galambos Péter, a Magyar Kick-box Szakszövetség elnöke.

Sándorfi Róbert, Győr Kulturális, Sport és Városmarketing Főosztályának vezetője elmondta, a város büszkén ad otthont egy újabb sikersportág kontinentális küzdelmeinek, ahol a fiatal versenyzők nem csak számot adhatnak tudásukról, de reményeik szerint olyan élményekkel is gazdagodhatnak, amelyek az egész későbbi sportpályafutásukra is hatással lesz. „Nem csak a legmodernebb létesítményekkel tudjuk segíteni az Eb sikerét, hanem egy profi szervező csapattal is, amelynek tagjai komoly gyakorlattal rendelkeznek, ez is garancia lehet a sikeres rendezésre.”

A Los Angeles-i olimpia szempontjából is fontos lehet a győri utánpótlás Eb. A sportág vezetői bizakodóak, hogy a 2028-as ötkarikás játékokon ott lehet az amerikai eredetű küzdősport.

„A győri versenyen részt vevő fiatalok lehetnek azok, akik megcélozhatják az olimpiai részvételt kilenc év múlva. Nálunk olyan hagyományai vannak a kick-boxnak, hogy Amerikában is elvárás lenne a magyar éremszerzés. Győrben a fiataloktól tíz első helyezést remélek” – mondta Király István az európai szövetség elnöke.

Augusztus 26-án, hétfőn 10 órakor kezdődik az ünnepélyes megnyitó az Audi Arénában, majd a selejtezők következnek, kedden és szerdán is az előküzdelmeké a főszerep. Csütörtökön rendezik az elődöntőket és a formagyakorlatokat, 30-án, pénteken és 31-én, szombaton pedig a döntőket és szintén a formagyakorlatokat láthatja a közönség.

Fotó: MekliZ Fotóstúdió / Zselló Péter