Házhoz érkező szelektív gyűjtést terveznek

Győr+
2019.08.28. 17:26

A Győr Nagytérségi Hulladékgazdálkodási Önkormányzati Társulás – a Győri Hulladékgazdálkodási Nonprofit Kft.-vel együttműködésben – elfogadta a 2019-2022. közötti időszakra szóló fejlesztési stratégiáját, melynek következtében nagy beavatkozást hajtanak végre a jelenlegi hulladékgazdálkodási rendszerben – jelentette be a városházán tartott sajtótájékoztatón Borsi Róbert, a Győr Nagytérségi Hulladékgazdálkodási Önkormányzati Társulás elnöke és Sági Géza, a Győri Hulladékgazdálkodási Nonprofit Kft. ügyvezetője.

Megtudtuk: a közeljövőben átalakul a szelektív hulladékgyűjtési rendszer, megújul a rendszert kiszolgáló géppark jelentős része, automata válogató rendszert építenek ki, továbbá a fejlesztési projekt részeként modern eszközöket szeretnének a lakossági kezébe adni annak érdekében, hogy a társulás területén élő mintegy 260 ezer ember tisztább, európaibb körülmények között tudjon megválni az általa keletkeztetett hulladékoktól.

Első körben hat Győr környéki településen a meglevő szürke és barna kuka mellé egy harmadikat is kapnak az ott élők. Ebbe gyűjthetik majd a fémet, a papírt és a műanyagot. A 240 literes edényeket havonta egyszer ürítik, díjmentesen, vagyis pluszköltség nem terheli a lakosságot. A tesztüzem után ezt a rendszert kiterjesztik Győr családi házas körzeteire is. Vagyis életbe lép fokozatosan a három kukás rendszer. A barnát továbbra is hetente ürítik, a szürkét kéthetente, a belépő új edényt pedig havonta. Azokon a területeken, ahol a házhoz érkező gyűjtést bevezetik, a szelektív szigeteken csak az üveg elhelyezésére lesz lehetőség. Azt a mennyiséget, ami esetleg nem fér a 240 literes új kukába, továbbra is elvihetik a hulladékudvarokba.

A társasházas, belvárosi övezetekben ugyancsak terveznek változást. A gyakori panaszok enyhítésére – tele vannak a tárolók és mindent beleszórnak – további harang alakú gyűjtőket helyeznek ki, ezzel jelentősen korlátozni lehet az oda nem illő hulladék bedobását. Mivel az új rendszer 115 megyei települést érint, várhatóan jelentősen csökken a környező falvakból Győrbe érkező szemét is. Ha ugyanis a falvakban megteltek a tárolók, gyakran Győrbe hozták be a szemetet és itt dobálták be az edényekbe az ásványvizes flakonokat, sörös dobozokat, felhalmozott újságokat.

A tervek szerint újabb föld alatti hulladékgyűjtő szigetek létesülnek Győrben, ezzel is jelentősen csökkenthetők az olykor áldatlan állapotok. Ezekből jelenleg kettő található a megyeszékhelyen. Emellett a társulás a meglévő szelektív hulladékgyűjtő szigetek meglévő kapacitását is igyekszik bővíteni az edények számának növelésével, illetve nagyságuk növelésével.

A fejlesztésre saját forrásból 1,3 milliárd forintot költ a Győr Nagytérségi Hulladékgazdálkodási Önkormányzati Társulás – mondta el Borsi Róbert. Ebben az összegben nincsenek benne az új tárolóedények. A pénzből beszereznek egy új hulladékválogatót, ez Sashegyen áll munkába, s több új kukásautót is vesznek. A sashegyi lerakóba beszállított hulladék válogatásának automatizálása elengedhetetlen feltétele a házhoz menő gyűjtési rendszer széles körű bevezetésének.

Tíz éves a rendszer, hozzá kell nyúlni, mert a világ megváltozott – hangsúlyozta Sági Géza, kiemelve azt, hogy jelentősen nő a szemét mennyisége, így új megoldások keresése elengedhetetlen.

Egy új okostelefonos alkalmazás is segíti a polgárokat. A hulladék112 mind androidos, mind pedig iOS-es verzióban ingyenesen letölthető. A cím beállítása után a rendszer jelezi, mikor viszik el a kukánkat. Az esetleges változásokról a rendszer üzenetet küld, s bejelentést tehetünk, ha illegális szemétlerakókat észlelünk.

Mind Sági Géza, mind pedig Borsi Róbert kiemelte az állampolgári felelősség fontosságát. Ennek erősítésére szemléletformálási kampányt indítanak annak tudatosítására, ha felelősek vagyunk, csak azt a szemetet dobjuk abba az edénybe, amit a piktogram jelez. Vagyis valamennyien hozzájárulhatrunk ahhoz, hogy a szigetek környékén tisztaság és rend uralkodjon.

Koloszár Tamás
Fotó: O. Jakócs Péter