Döntetlent játszott az ETO, éllovast vert a Gyirmót

Győr+
2019.08.28. 20:39

Magabiztosan győzött az Alcufer Stadionban a Gyirmót, míg az ETO a Szegeddel nem jutott dűlőre a Merkantil Bank Liga NB II hatodik fordulójában.

Szeged-Csanád Grosics Akadéia – WKW ETO FC Győr 0-0 (0-0)

Boér Gábor vezetőedző a következőket nyilatkozta az eto.hu-nak a mérkőzés után: „Szégyellem magam, elsősorban a futball címén mutatott teljesítmény miatt, másrészt a kritikán aluli hozzáállásunk miatt. Amit az első pár hétben építgettünk, azt az utolsó 3 fordulóban rommá bombáztuk, és emiatt egy olyan közönséget pazarolunk el, aki szívét-lelkét és nem utolsó sorban szabadidejét fordítja a csapatra. Én ehhez nem szeretnék asszisztálni, valamilyen drasztikus változásra van szükség, ami ilyenkor két dolog lehet: az egyik egy könnyebb, személycsere; a másik egy nehezebb, rögösebb, és talán sokak számára fájó. Úgy érzem, több játékos nem érzi át, hogy milyen felelősséggel, és milyen alázattal kell lenni egy klub, címer iránt. Óriási a baj, hogyha a stáb és én akarjuk a legjobban a sikert, még egyszer mondom, sürgősen kell valamin változtatni, különben marad az annyira jellemző langyos víz…Köszönöm a szurkolóknak, akik elkísértek minket erre a hosszú útra, és emellett nagyon sajnálom őket, hogy egy ilyen szenvedésben volt részük.”

Gyirmót FC Győr-Aqvital FC Csákvár 3-0 (1-0)

Merkantil Bank Liga NB II, 6. forduló:

Szeged-Csanád Grosics – WKW ETO FC Győr 0-0
Balmaz Kamilla Gyógyfürdő-Dorogi FC 0-2 (0-1)
Vác FC-Békéscsaba 1912 Előre 0-2 (0-1)
Nyíregyháza Spartacus FC-Duna Aszfalt Tiszakécske 1-2 (0-0)
BFC Siófok-Szolnoki MÁV FC 2-1 (0-0)
Gyirmót FC Győr-Aqvital FC Csákvár 3-0 (1-0)
Szombathelyi Haladás-Budaörsi SC 0-0
Budafoki MTE-Soroksár SC 1-0 (1-0)
MTK Budapest-FC Ajka 4-4 (2-3)
Vasas FC-Kazincbarcika 1-1 (0-0

MTI / eto.hu
Fotó: eto.hu