Rekordot döntöttek a magyarok a győri utánpótlás kick-box Eb-n

Győr+
2019.08.31. 16:14

Minden idők legjobb szereplésével zártak a magyar versenyzők a győri utánpótlás kick-box Európa-bajnokságon: a hazai sportolók 28 arany-, 23- ezüst 63 bronzérmet szereztek.

Fiataljaink az Európa-bajnoki címek mellett 23 második és 63 harmadik helyet is szereztek, ezzel felülmúlták az eddigi legjobb magyar szereplést. Hazánk Oroszország mögött a második helyen végzett az éremtáblázaton.

A hazai rendezésű Eb-n 8 és 18 éves kor között több korosztályban rendeztek versenyeket, és a formagyakorlat versenyszámok mellett a sportág mind a hat küzdelmi szakágában avattak bajnokokat.

Egyéniben legeredményesebb magyarként Bárdos Inez két arany- és egy bronzérmet nyert, míg Hammer Máté két Európa-bajnoki címet szerzett. A négy csapat versenyszámból is sikerült egyet a hazai kick-boxosoknak megnyerni.

„A magyar szereplés felülmúlta a várakozásokat, minden szabályrendszerben ott tudtunk lenni a legjobbak között, sikerült megőrizni a helyünket a világban” – értékelt Galambos Péter, a Magyar Kick-box Szakszövetség elnöke. – „Önmagában nagy dolog, hogy az eddigi legnépesebb magyar csapatot tudtuk kiállítani, mert a rutinszerzésre és az erőfelmérésre nincs egy ilyen versenynél jobb lehetőség. Az pedig a hab a tortán, hogy minden idők legjobb szereplése kerekedett ki ebből.”



Jól sikerült az Európa-bajnokság megszervezése és lebonyolítása is, ami további sportdiplomáciai sikerek záloga lehet – hangsúlyozta a sportvezető.

„A sportág rendezvényei közül mindig az utánpótlás világversenyek a legnépesebbek, ezeken lehet a leginkább megcsúszni. Mi azonban helytálltunk, és ez nem csak az én véleményem, hanem a világszövetségé is. Terveink között szerepel, hogy két év múlva egy ugyanilyen utánpótlás Eb-t szeretnénk rendezni, a rákövetkező évben pedig utánpótlás vb-t. Azt gondolom, hogy jó eséllyel pályázunk ezekre. Voltam már néhány világversenyen, sehol nem volt ennyi ország és ennyi versenyző, sem ilyen remek versenyhelyszín, mint az Audi Aréna Győr és a lebonyolítás is gördülékeny volt. Ha ez nem elég, akkor nem tudom, mi kell még…”



Fotó: o. Jakócs Péter és Emily Aston