A hosszabbításban nyerte meg a meccset a Gyirmót

Győr+
2019.09.01. 21:52

A Gyirmót FC hazai pályán fogadta a Budaörsőt, s míg a rendes játékidőben nem esett találat, addig a hosszabításban Koltai Tamás betalált, így otthon tartotta a három pontot. Fontos győzelmet arattak tehát a sárga-kékek.

Összeállítások:

Gyirmót FC Győr: Rusák – Krebsz, Hudák (46.p. Lipták), Széles, Zeke – Lázár, Vass Á., Nagy P. – Herjeczki (55.p. Szabó L.), Szarka (74.p. Koltai), Heffler

Vezetőedző: Csertői Aurél

Budaörs: Szabó B. – Menyhárt, Gyurácz, Kékesi, Mocsi (Horváth E.), Fényes, Molnár Cs. (72.p. Bakos), Stieber, Molnár T. (78.p. Pethő), Szabó B., Medgyes

Szakmai igazgató: Bognár György

Gólszerzők: 90+1.p. Koltai Tamás

Sokáig úgy tűnt, hogy gól nélküli pontosztozkodás lesz a két együttes között, ám jött a hosszabbítás, ahol Nagy Patrik középre adta a labdát Hefflernek, aki Koltai elé készítette azt. A támadó pedig higgadtan, 15 méterről jobbal a jobb alsó sarokba lőtte a labdát.

Ezzel a Gyirmót 1-0-ra megnyerte a találkozót s megszerezte a győztesnek járó három pontot, amivel feljutott a tabella hatodik helyére, s jelenleg 11 ponttal áll a bajnokságban.

illusztráció