Egyszerűsítik a vízdíjszámlákat Győrött
Ősztől egyszerűbb, áttekinthetőbb víz-, és csatornadíjszámlákat kapnak a jelenleginél a fogyasztók a győri központú Pannon-Víz Zrt.–től – közölte a társaság elnök-vezérigazgatója az MTI érdeklődésére pénteken.
Tőke László elmondta: az a céljuk, hogy “ne kelljen zsebkönyvet” mellékelni a számlák értelmezéséhez. Ennek érdekében döntöttek a számlázási szoftver-cseréről. A fejlesztés költsége meghaladja a 100 millió forintot.
Az új számítógépes program révén a fogyasztók társaságnál vezetett folyószámlája naprakésszé válik, így megoldódnak azok a problémák, hogy a postai csekken történő befizetések kézi rögzítése miatt az összegek többnapos késéssel kerülnek a számlákra.
A Pannon-Víz 123 ezer fogyasztónak szolgáltat Győr-Moson-Sopron, Komárom- Esztergom és Veszprém megyében. Rövidesen induló számlázási rendje összhangban áll a fogyasztóvédelmi stratégia vitairatának vonatkozó felvetésével, amely szerint a közüzemi számlák érthetővé tétele érdekében a számlázási rend racionalizálására lenne szükség. A vitairatot a Nemzetgazdasági Minisztérium honlapján hozta nyilvánosságra. A vitairat tartalmát a hét elején elindított fogyasztóvédelmi konzultáció keretében ismerhetik meg, s véleményezhetik az emberek.
(MTI)