Szemszög

Nemzeti ünnep zárt ajtók mögött

Fotó: Győr+ Archív

Nincs felvonulás, ünnepi beszéd, díszoklevél-átadás. Most csak a remény van. Remény arra, hogy a védőoltás jövőre kinyitja az ünnep most még bezárt ajtajait.

Egy éve még a kezdetén voltunk. Idén – remélem – már a vége felé. Talán. Egy éve sem volt nagy ünneplés, volt távolságtartás, és ajánlott maszkhasználat. Volt koszorúzás, ám lovasok már nem voltak. Volt díszközgyűlés, pici ünneplés, gratulációk, tömegjelenetek azonban már akkor sem voltak. Voltak vírushívők és tagadók is. Voltak maszkosok és maszktalanok, olyanok is akadtak, akik még sohasem hallottak covidos betegről, és olyan is volt szép számmal, aki még abban is kételkedett, hogy létezik-e ilyen egyáltalán. Csupán egy év telt el.

Ma már senki sem kételkedik a Covid–19-járvány létezésében. (Az a néhány, aki mégis, az szerintem már beteg. Persze lehet, hogy nem a Covid ütötte ki őket.) A járvány még itt van, és egyre erősebb. Márciusra megszigorodtak a korlátozások. Zárva vannak a nem létfontosságú cikkeket árusító üzletek, maradt a kijárási korlátozás, és most már mindenhol viselnünk kell a számtalanszor elátkozott maszkot. Gyerekeink újra beköltöztek az online térbe, anyák, apák lettek iskolai pedellusok, akik mitikus cerberusként felügyelik csemetéik iskolai fejlődését a laptopok előtt. Sokszor a hivatásuk rovására. Ünnep van. Nemzeti ünnep. A magyarság egyik legszebb pillanatára emlékezünk, egyelőre zárt ajtók mögött. Nincs felvonulás, ünnepi beszéd, díszoklevél-átadás. Most csak a remény van. Remény arra, hogy a védőoltás jövőre kinyitja az ünnep most még bezárt ajtajait.