A sanzon táncrózsái Győrött – Értékelő jegyzet, kis kitérőkkel

A Rózsaszínház az utolsó pillanatban a Zorba helyett ugrott be a Győri Balett színpadára. Joga volna tehát a kritikai kíméletre. Szüksége azonban nincs rá.

Manapság a magyar színházak többségének játékterében ideológiai, politikai játszmák silány termékei untatják a közönséget. Győrnek sikerült túllépnie „e mai kocsmán”, nincsenek alkalmatlan vezetők által közvetített helyi vagy országos politikai megbízások. Mondhatni: a Győri Nemzeti Színház és a Győri Balett szabad társulat, nem tudja másra, oda nem illő külső erőkre fogni esetleges kudarcait, sikereit is önmaga érdemeként élheti meg.

A Győri Balett önállósága, szellemi, esztétikai autonómiája egyébként soha nem kérdőjeleződött meg a kisalföldi megyeszékhelyen. Tehették a dolgukat küldetésük szerint. A Markó Iván távozása utáni időben megszűnt ugyan az alapító által, s messianisztikus személyiségére kialakított (a kezdetekben közös erőből és tehetségből kialakult), stílusában homogén táncszínház, mely az egyediség lendületes varázsával is hatott. Ám a társulat új korszakában, a Kossuth-díjas Kiss János művészeti irányításával kiteljesedtek a táncosok, tehetségük színes lehetőségeket kapott. Ettől persze az elején, a helykeresés időszakában néha eklektikus volt a repertoár, aztán sikerült újra saját gondolatiságot, nyelvezetet találni, még ha ez jóval szerteágazóbb is, mint korábban. A művészi szándék, a koncepció azonban kiérlelt és következetes. Ennek koordinátái között sok koreográfus megfordult a városban, a táncosok maguk is alkotnak darabokat, voltak kudarcaik és kiemelkedő, páratlan sikereik. Közönségüket megőrizték, s ez csak részben műsorpolitikai, többnyire esztétikai érdem.

Valószínűleg azonban műsorpolitikai okai is vannak annak, hogy évente egy előadást a társulat a könnyedebb, megjósolhatóan sikerdaraboknak szán. Ilyen volt a Chaplin, aztán a Queen, most pedig a Rózsaszínház. Ez utóbbi váratlanul és némiképpen véletlenül került képbe, Harangozó Gyula reményteljes Zorba-darabja ugyanis a koreográfus betegsége miatt halasztódik. Egy sikerdarabot kellett helyére beállítani, és ismét a Queen-balettben is kipróbált belga koreográfus, Ben van Cauwenbergh művére esett a választás, mégpedig a Rózsaszínház című, francia sanzonokra és az általuk hordozott, kiváltott életérzésekre koreografált alkotásra, melyet Németországból hoztak át a győri színpadra.

Mégsem importdarab a Rózsaszínház. Teljesen újraalkotott mű, melyet Győr színházi, operai életének kiemelkedő egyénisége, Bede Fazekas Csaba koldusszerepe önmagában is izgalmassá, erőteljessé tesz. A könnyedsége ellenére technikailag nehéz a darab, a fiatal táncosok számára is örvendetes, teljesített kihívás. A Győri Balett hihetetlen érdeme, hogy nemcsak formálisan és intézményesen, hanem stílusában, igényességében is iskolát teremtett. Az alapítók nagyságát mutatja, hogy – biztosan nem kevés önmarcangolás, esetleg a néző számára nem érzékelhető belső vita, netalántán alkalmi sértődés árán is – befogadta az utódokat. A helyben nevelt tehetségek mellé remek érzékkel szerződtetnek külföldről és itthonról olyan táncosokat, akik kiteljesedhetnek, megújulhatnak itt. A Rózsaszínházban ez különös erővel ábrázolódott. A „Verébke”, vagyis Edith Piaf szerepét táncoló Mariya Mizinskaya tündöklése is jó bizonyíték erre.

Még a Queen sikere kapcsán mondták a fanyalgók, hogy a zene elviszi az előadást. Természetesen van benne igazság, ahogy mondjuk a Bolerót is elviszi. A francia sanzonok a negyven fölötti korosztály számára fölzaklatóan szépek lehetnek. Ám soha nem volt még ekkora a generációs szakadék a különböző nemzedékek között. A tizen- és huszonévesek jelentős része a Queen számait sem nagyon ismerte, számukra a francia sanzonok világa is idegen terep. Nem igaz tehát, hogy a fiatal nézőkre fokozottan vágyó balett ezekkel a bemutatókkal olcsó közönségtoborzót tartana.

Nem hisszük azt az ország más vidékein honos, közkedvelt színházvezetői vélekedést, hogy a teátrumok elsődleges küldetése manapság a népszínházi szórakoztatás. Ezt az ízléskiszolgáló koncepciót állami pénzen vállalni nem lehet. Azzal azonban szembe kell nézni: fogyóban a közönség, a fiatalok jelentős része nem a drámai vagy balett-színházban próbálja megélni saját konfliktusainak, életének katarzisát. (Kivéve a musicalokat, amelynek a létjogosultsága vitathatatlan, ám nem lehet csupán ezt a világszerte népszerű, ám esztétikai, drámai lehetőségeiben korlátozott műfajt felajánlani, odavetni a közönségnek.) A gatyaletolós népszínházi előadások helyett olyan bemutatókra van szükség a prózai, drámai színházakban is, melyek üzeneteikben, közlésmódjukban igényesen maradnak, s versenytársai lesznek a nyitott médiavilág más értékeinek vagy üveggyöngyeinek.

A táncszínházat saját műfaji formanyelve, társulatának stílusa jellemzi, határozza meg. A Győri Balett ezen belüli mozgástere elég nagy táncosainak képzettsége, s a koreográfusok iránti nyitottsága okán. Törekednek arra, hogy a darabválasztással is meglepetést okozzanak.

.

A Zorba ilyen szempontból is jó ötletnek bizonyulhatott volna. Harangozó Gyula személyisége garancia egy eredeti, izgalmas előadásra. A történet és a dallam pedig ismert, közönségcsalogató. Idei bemutatása azért is egy jó műsorpolitika remek ritmusát jelezte volna, mert egy időre megszakadt volna a Chaplin és a Queen jellegű előadások kétségtelen sikersorozata. A Zorba más kihívásokat mutatna föl, másik koreográfus élmény- és ízlésvilágán keresztül.

A helyette kényszerből színre vitt Rózsaszínház a Chaplin, Queen sorozatába illik, ám mégsem látszik önismétlésnek. Gyors megvalósítása nemcsak a táncosok technikai tudását dícséri: az előadásnak ereje, hangulata van. Komoly szerepet játszik ebben Bede Fazekas Csaba, a klosárt megformáló nagy formátumú művész, aki prózában, zenében, még táncban is él a színpadon.

Az első játékrészben több prózai szerep jut neki, ez a felvonás lesz a népszerűbb, több összekötő, a történetet értelmező, előre vivő szöveggel és ismertebb dallamokkal, szólótáncokkal. A második részben a csoportos, nagyobb jelenetek dominálnak, a verbális történetek helyett táncok kötik össze a dalok teremtette szerelmes, boldog, csalódásoktól fájó halálos világot. A szcenika, a fény- és hangtechnika ezúttal is fenntartás nélkül dicsérhető.

A Rózsaszínház nem a francia sanzonok táncos illusztrációja, sokkal több annál. Élményszerű, jó előadás. Vannak, lesznek mélyebbek és jóval fontosabbak is a Győri Balett életében.

Ám ez a vonzó rózsa valószínűleg sokáig nyílik a győri színpadon.

Gy. P.

Videónkat ITT tekinthetik meg.