Kinevezések

Két új professzor a Széchenyi István Egyetemen

Fotó: Májer Csaba József
Győr+
2021.03.23. 15:47

A győri Széchenyi István Egyetem két oktatóját nevezte ki egyetemi tanárnak Áder János köztársasági elnök ebben a tanévben: dr. Kuti Rajmundot, a Mechatronika és Gépszerkezettan Tanszék, valamint dr. Vasa Lászlót, a Vezetéstudományi és Szervezeti Kommunikáció Tanszék munkatársát. Egyikük sem akar hátradőlni: legalább olyan intenzitással szeretnék végezni munkájukat, mint eddig.

„Az egyetemi tanári kinevezés egyrészt az oktatói, másrészt a tudományos kutatói munka elismerése, ugyanakkor nagyobb felelősséget is jelent. Azt gondolom, hogy még magasabb szintű oktatásra, még több nemzetközileg is elismert kutatási eredményre kell törekednem, emellett a szakmai utánpótlás nevelése, a tehetségek keresése is fontosabbá válik” – mondta dr. Kuti Rajmund arról, hogy a professzori cím miért nem a hátradőlés idejét jelenti számára. A Gépészmérnöki, Informatikai és Villamosmérnöki Kar Mechatronika és Gépszerkezettan Tanszékének professzora legalább olyan intenzitással szeretné végezni a munkáját a jövőben, mint korábban, aminek része az alap- és mesterképzésben való részvétel mellett az is, hogy a győri mellett további két egyetem doktori iskoláiban tanít, emellett az elméleti munka mellett a gyakorlattól sem szeretne elszakadni.

Dr. Kuti Rajmund (Fotó: Májer Csaba József

„Fő kutatási területem speciális: épületek, berendezések, közlekedési eszközök, az utóbbin belül egyre inkább az elektromos meghajtású járművek tűzbiztonságával foglalkozom. Nagy öröm, hogy az egyetem is támogatja ezeket a kutatásokat, amelyek az elektromobilitás térhódításával egyre inkább fontosabbakká válnak, és akár emberéleteket is menthetnek, hiszen általuk a mérnökök a járműveket úgy tudják tervezni, hogy magasabb szintű biztonságot érjenek el. Igazságügyi szakértőként is tevékenykedem, és nagyon lényegesnek gondolom, hogy a való életből szerzett gyakorlati ismereteket átadjam a hallgatóknak. Kockázatelemzéssel is foglalkozom, amelynek oktatásánál ugyancsak alapvető, hogy valódi példákat oldjunk meg. Nagy segítséget jelent, hogy az egyetem által biztosított műszaki, infrastrukturális háttér kiváló, s az is, hogy az intézmény fontosnak tartja a gyakorlatorientált képzést” – ecsetelte dr. Kuti Rajmund.

A Széchenyi István Egyetemen dr. Vasa László, a Kautz Gyula Gazdaságtudományi Kar Vezetéstudományi és Szervezeti Kommunikáció Tanszékének oktatója is professzori kinevezést kapott Áder János köztársasági elnöktől, március 1-jei hatállyal. Úgy gondolja, eddig is intenzíven végezte kutatási tevékenységét, ami nem változik a jövőben sem. „Alapvetően erőforrás-gazdaságtannal foglalkozom, interdiszciplináris megközelítésben: mezőgazdasági, turisztikai erőforrásokkal, innováció-gazdaságtannal, a Külügyi és Külgazdasági Intézetben pedig ezek nemzetközi vonatkozásaival, például Közép-Ázsia esetében” – ismertette szakterületeit.

Dr. Vasa László (Fotó: Széchenyi Egyetem)

„Az egyetemi tanári kinevezés óriási büszkeséget, megbecsülést és lehetőséget jelent számomra. Ugyanakkor még többet szeretnék segíteni a képzések szervezésében, új képzések indításában, az egyetem nemzetköziesítésében, és mélyebben bekapcsolódom abba a tudományszervezési munkába, amelynek lényege a minőségi publikációk számának és idézettségének növelése. Ez az egyik alapja annak, hogy az intézmény még előbbre kerüljön a nemzetközi felsőoktatási rangsorokban. Az elkötelezett vezetésnek és munkatársaknak köszönhetően az egyetem fejlődése látványos, az itteni infrastruktúra pedig bárhol megállja a helyét a világban” – részletezte dr. Vasa László.

Forrás: Széchenyi Egyetem

Kapcsolódó témák: #felsőoktatás | #Győr | #Széchenyi István Egyetem |